Finta Mária

Tizenötödszörre is együtt: Díszvacsora a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégiumban

Idén tizenötödik alkalommal került megrendezésre a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium hagyományos eseménye: a Díszvacsora, melynek célja, hogy támogatóink, barátaink bepillantást nyerhessenek a kollégium életébe és személyesen is megismerhessék a szakkollégistákat. Az est díszvendégei őexcellenciája Habsburg György és Lánczi András, a Budapesti Corvinus Egyetem rektora voltak, akik egy-egy beszéd keretében az egész hallgatósággal megosztották gondolataikat. Habsburg …

Bővebben…

Bővebben...

„A világ hozzá fog szokni egy nukleáris Észak-Koreához”

A félév második Public Lecture-jének keretében Matura Tamás, a Budapesti Corvinus Egyetem Társadalomtudományi Karának oktatója látogatott el hozzánk, és tartott interaktív előadást Észak-Korea jelenlegi helyzetéről. Tamás rögtön a hallgatósághoz fordult, előadását egy kérdéssel nyitotta. Arra volt kíváncsi, hogy mi az a közös pont, amit bármely politikai berendezkedés céljaként meg lehet jelölni. Minden rezsim legfőbb érdeke …

Bővebben…

Bővebben...

“Az igazság abszolút, de nem kisajátítható” – interjú Sárvári Balázzsal

Mint arról előző cikkünkből már értesülhettek, ősztől kollégiumunk korábbi szakmai vezetője, Sárvári Balázs látja majd el a szakkollégiumban a rektori feladatokat. Vele beszélgettünk terveiről, céljairól, és arról, mit jelent számára a hiteles keresztény élet. Mik voltak az első hivatalos levélváltástól a rektori székig megtett út legfontosabb állomásai? Menjünk vissza egészen az első kapcsolatfelvételig? Lehetetlent kérsz, …

Bővebben…

Bővebben...

„Nagy meglepetésemre mind azt mondták: hiszek” – Vendégünk volt Nemeshegyi Péter SJ

Nemeshegyi Péter atya nevét sokan ismerik. Könyveit rengetegen olvassák, fiatalok és idősek egyaránt rendszeresen fordulnak hozzá lelki tanácsért, örök derűjével, történeteivel mindig egészen magával ragadja hallgatóságát. 2015-ben Magyar Örökség-díjjal tüntették ki. 2017. március 9-én szakkollégiumunkban mesélt nekünk életéről és tapasztalatairól.

Bővebben...