kör_logo_fa

„A világ hozzá fog szokni egy nukleáris Észak-Koreához”

A félév második Public Lecture-jének keretében Matura Tamás, a Budapesti Corvinus Egyetem Társadalomtudományi Karának oktatója látogatott el hozzánk, és tartott interaktív előadást Észak-Korea jelenlegi helyzetéről.

Tamás rögtön a hallgatósághoz fordult, előadását egy kérdéssel nyitotta. Arra volt kíváncsi, hogy mi az a közös pont, amit bármely politikai berendezkedés céljaként meg lehet jelölni.

Minden rezsim legfőbb érdeke a hatalom fenntartása, a különbség pusztán az eszközökben rejlik. Nincs ez másképp Észak-Korea vezetője, Kim Dzsongun esetében sem, aki elrettentő politikát alkalmazva stabil hatalom kiépítésére törekszik.

Látni kell azt, hogy Észak-Korea stratégiája sikeres. A vezetés a 70’-es években realizálta, hogy egy nagyhatalommal szemben folytatott konvencionális háborúban az ország esélytelen, ekkor fordult az állam az aszimmetrikus hadviselés felé. A fejlesztések érdekében a GDP közel egynegyedét a hadipar szolgálatába állítják, ami annak fényében, hogy a világ egyik legszegényebb országáról van szó rendkívüli. Matura Tamás szavait idézve „egy rendes országnak van hadserege, Észak-Korea esetében a hadseregnek van országa”.

Hogyan viszonyulnak a nagyhatalmak Észak-Koreához? Miért lehet érdeke az USA-nak, Oroszországnak, Kínának, Japánnak és Dél-Koreának a status quo fenntartása?

Az ENSZ és az EU részéről nemezközi gazdasági szankciók vannak érvényben Észak-Koreával szemben, ugyanakkor ezek hatásfoka elenyésző, pusztán a „valamit tenni kell” kényszerre adott válasz működésképtelen kifejeződései.

Az USA számára geopolitika, stratégiai szempontból kiemelt jelentőséggel bír a Koreai-félsziget, hiszen „belépőjegyet” jelent az ázsiai kontinensre. Az észak-koreai államberendezkedés pedig kiváló indok arra, hogy az amerikai katonák Ázsiában állomásozhassanak. Az Egyesült Államok katonai erejét tekintve le tudná győzni a kommunista államot, az egyetlen kérdés: milyen áron? Gondolni kell az emberi életekre és a továbbgyűrűző gazdasági hatásra is.

Oroszország nem érdekelt egy amerikai vezetéssel egyesített Korea létrehozásában. Elmondható, hogy minden, ami bosszantó Washington számára, az szórakoztatja Moszkvát.

Kína és Észak-Korea viszonya közel sem baráti, a két felsővezető még csak nem is találkozott egymással. Peking számára mégis kulcsfontosságú a status quo fenntartása, hiszen Észak-Korea puffer zónaként funkcionál, elválasztja a dél-koreai hadsereget és az ott állomásozó amerikai katonákat Kínától. Egy esetleges egyesítés pedig migrációs nyomás tekintetében is leterhelné az országot, hiszen feltehetőleg több millió észak-koreai hagyná el otthonát.

Japán hadereje a második világháború lezárását követően leépítésre került. Az ország nem rendelkezik olyan eszközökkel, melyek segítségével hatékonyan megvédhetné magát. Emellett súlyos demográfiai problémával küszködik, évente kb. negyed millióval csökken a lakosságszám, a GDP pedig stagnál. Egy gyengélkedő Japánnak komoly gazdasági versenytársat jelentene egy 70-80 millió fős, egységes Korea.

Dél-Korea tanult Németország egyesítésének példájából. Az egykori kelet-és nyugatnémet területek közötti életszínvonalbeli különbségek nem szignifikánsan ugyan, de ma is érzékelhetőek. Észak-és Dél-Korea között lényegesen nagyobb szakadék tátong, az egy főre jutó GDP egymáshoz viszonyított aránya egy a húszhoz. Nem túlzás tehát kijelenteni, hogy a kistigris egy hirtelen egyesítésbe gazdaságilag beleroppanna. Ha Észak-Korea megtámadná Dél-Koreát, akkor – Donald Trump amerikai elnök kijelentése alapján – az USA 24-72 órán belül tudna segítséget nyújtani Szöul számára. Ennyi idő alatt másfél millió tüzérségi gránát érné a dél-koreai fővárost, ami alsó hangon is 80 ezer halálos áldozatot követelne.

A hirtelen egyesítés víziója nem csak a nagyhatalmak érdekeivel ellentétes, hanem az észak-koreai lakosság számára sem jelentené feltétlenül a legjobb megoldást. A terrorállam propagandagépezete a bölcsőtől egészen a koporsóig végigkíséri az emberek életét. Egy átlagos észak-koreai úgy tartja, hogy a világ leggazdagabb, gondolatolvasásra is képes vezetők által irányított országában él, folyamatos fenyegetettségben a gonosz amerikai imperialistáktól. Észak-koreai menekülteknél azt tapasztalták, hogy több éves pszichológiai kezelés szükséges ahhoz, hogy elfogadják addigi életük irrealitását.

A felsorolt államok motivációs tényezői ugyan különböznek, a cél viszont azonos. Egyelőre mindenki a status quo fenntartására törekszik, így valószínű, hogy a világnak hozzá kell szoknia egy nukleáris Észak-Koreához.

Kádárkuti Emese

kör_logo_fa