Lelkiségi teaház Sulok Zoltánnal

Ha megpróbálunk messzebb látni életünk gondosan megszerkesztett óraszerkezetének finommechanikai alkotmányánál, illetve ha igyekszünk éberen hallgatózni a természetes pezsgés harsogó ketyegése közepette, föltárul szakkollégiumi életünk valódi struktúrája: lényegi kérdések támadáspontjában élünk. Mi az elképzelésünk saját magunkról? Milyen feladatot ró ránk a társadalom? Mi az elképzelése rólunk Istennek?

Mikor összegyűlünk valamilyen szervezett beszélgetés kapcsán, mint amilyen az október 1-jén megtartott teaházunk is volt, kimondva vagy csak elgondolva mindig ezeket a személyes rejtélyeket firtatjuk. Ebben az esetben nyíltan szegeztük Istennek a kérdést, vendégünk ugyanis Sulok Zoltán, a Magyarországi Muszlimok Egyházának elnöke volt.

 

A vallásos emberek számára mindig van valami különös jellege azoknak a szellemi túráknak, amik a különböző hitvilágok határmezsgyéjét célozzák meg. Az ember először ösztönösen idegenkedik, esetleg kifejezetten fél, de aztán a felebarátiság kinyíló kapui mögött egy egészen bámulatos világ sejlik föl. Sulok úr először arról mesélt, hogy milyen elvekből merít a muszlim teológia: melyek az előírt formaiságok, meddig nyúlnak a történelmi gyökerek, mik az Allah felé ívelő lét egyre magasabban fekvő lépcsőfokai. Előadásának egy része – ahogy erre Ő is utalt – mindnyájunk számára ismerős volt a történelemórákról, de páratlan, könyvekből nem kiolvasható színezetet kölcsönzött neki a hívő élet megéltsége. Az este hátralevő, jóval nagyobb részére átadta nekünk a szót, mi pedig kérdések özönével árasztottuk el: ezek a iszlám kívülállók számára is belátható területének nagy részét lefedték, és főleg annak teológiai mélységei illetve politikaformáló erői felé irányultak. Előadónk minden esetben a képzett teológus magabiztosságával és a megygőződéses hívő szimpatikus jámborságával válaszolt, világosan kidomborítva, hogy miféle hatalmasság lappang a doktrínák struktúrájának áthatolhatatlanul bonyolult, de leborulásra késztetően szép szövedékében.

Azt várná az ember, hogy egy ilyen alkalom kristályosultabb rajzolattal látja el a vallások kontúrjait, rosszindulat nélkül ugyan, de mégis mélyítve a vallások közti rést. Nagyon nehezen fölfogható, hogy miért nem ez történt. A hívő ember azonban inkább rácsodálkozik a szépre, semmint hogy széttépje azt a racionalitás ízeire. Elfogadja, hogy valaki fölötte áll, és inkább megadón, szeretettel átöleli ahelyett, hogy megostromolná.

Nagyon köszönjük mindenkinek a részvételt!