„Két úton vezet minket Isten; az egyik rejtett és ezért ismeretlen, erre maga oktat; a másikra megengedi, hogy az emberek tanítsanak.”
A SZIK-et nagyon sokan segítették, védték és vezették fennállása alatt. Voltak, akik nélkül ez a hely és közösség nem lehetne olyan, mint amilyen most. Sőt, tovább megyek, olyanok, akik nélkül ez a hely nem lehetne.
Az ilyen kiemelkedő személyek közül Kiss Ulrich atya az egyik. Ha a közösségünk történetével foglalkozunk, akkor egyértelművé válik:
A SZIK és Ulrich atya elválaszthatatlanok egymástól.
Ulrich atya nemcsak azért fontos, mert volt koli lelkészünk és kétszer rektorunk, hanem azért is, mert az eszméi máig meghatározzák a SZIK működését. Ha pedig ezeket a mára talán elfeledett pontokat akarjuk újra megtalálni, akkor olvassuk el a vele készült interjút:
Tóth-Kuthy Márton