Az egyetem, mint misszió – Kerekasztal-beszélgetés lelkészeinkkel

Jubileumi programsorozatunk keretében tartottunk egy kerekasztal-beszélgetést Bartók Tibor SJ, Bellovics Gábor SJ, Horváth Ferenc SJ, és Kiss Ulrich SJ jelenlegi és egykori lelkészeinkkel. Az eseményt facebook live-ként tudtuk megtartani.

Moderátorunk Szabó Enikő volt.

A Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium fennállásának 30. évfordulóját ünnepli. A tervezett ünnepi programsorozat „Az egyetem, mint misszió” című kerekasztal beszélgetéssel megkezdődött.

Az est kérdése: Miként való a missziós tudat a hétköznapokba, mit jelent az a felelősség, amit egy magát fiatal, keresztény, értelmiségi közegnek nevező intézmény magára vesz vagy magáénak érez? Továbbá felmerül a kérdés, vajon mit szimbolizálhat az az „ajtó”, mely a gyakorlatban is elválasztja a Jezsuita Rendházat a szakkollégium folyosójától?

A meghívott beszélgetőtársak hosszabb-rövidebb ideig álltak közvetlen kapcsolatban a szakkollégiummal, illetve Bellovics Gábor atya jelenleg is a SZIK lelkésze.

Érdekes, sőt izgalmas bemutatkozásukat csak röviden szeretném összegezni.

A kapcsolat tekintetében ki kell emelni Kiss Ulrich atyát, aki a kollégium rektoraként (egyik időszakban lelkészeként is) összesen 10 éven át irányította, segítette az oktató-nevelő munkát. A bemutatkozásban érdekes „titkot” osztott meg egy jóslásról, illetve arról, hogyan valósult meg az életében a: „fél lábbal a levegőben él”, amint azt a jezsuitákról mondják.

Bartók Tibor atya (jelenleg Rómában a Gergely Egyetemen tanít), elmondta, hogy mennyire gondviselésszerűnek érzi azt, hogy éppen jezsuita szerzetes lett. A SZIK-ben Bevezetés a teológiába című kurzust vezetett (14 évvel ezelőtt), és lelkészként is segítette a fiatalokat.

Horváth Ferenc atya az ifjúság pasztoráció (INIGO) révén került kapcsolatba a fiatalokkal. A kollégiumba kerülése váratlanul érte, és nehéz lelki teher feldolgozásában kellett segítenie a hallgatókat. (Az előző tanév közkedvelt, fiatal, jezsuita lelkésze, Varga László atya tragikus és rejtélyes halála megviselte a kollégium lakóit. Laci atya eltűnt, hónapokkal később holtan találták meg az Alacsony-Tátrában. – a cikkíró megjegyzése).

Bellovics Gábor atya (2017-ben szentelték pappá) a római és a győri éveket idézte fel, és azt, hogyan fordult épp a római tanulmányai idején az eleinte nem tetsző, de később megkedvelt „szélesebb horizontban gondolkodó, széles látókörű emberek”, a jezsuiták felé. Regensburg után került Budapestre, 2018-tól a SZIK lelkésze.

Szabó Enikő sokakat érdeklő kérdésekkel irányította a beszélgetést. Elsőként arról hallhattunk, melyik beszélgetőtárs hogyan tudta, tudja összeegyeztetni sokrétű feladatait a kollégiumi lelkészi megbízatással, minek a megvalósítására törekedett, törekszik a kollégisták körében.

Ulrich atya felidézte az 1991-es évet (akkor ő volt a rektor, Sajgó Szabolcs atya pedig a lelkész), a tíznapos, „csendes” zarándoklatot, Lourdes-ból Loyolába. (Ennek a zarándoklatnak utóda lett a Pannonia Sacra.) Arra törekedett, hogy a Szent Ignác-i lelkiség jellemezze az ottani diákok életét, hogy az Ignác legjobb legyen a kollégiumok között, hogy a fiatalok megtanuljanak összpontosítani arra, ami fontos az egyénnek és a társadalomnak is. (Ő kezdeményezte a jezsuita jelzőt az intézmény nevébe, és a szakkollégiummá alakulást is.)

Ferenc atya elmondta, hogy mivel ő már „strukturált terepre lépett”, a jelenlétével igyekezett segíteni a kollégistákat. A meglévő rendszerbe csatlakozott be: lelkigyakorlatok, Spiri team. Nagy feladat volt a veszteség feldolgozásában segíteni (Varga László atya halála). Sok szervezést jelentett (misék, gyóntatás), hogy ő akkor még nem volt felszentelt pap.

Tibor atya a külső helyszíneken zajló lelkigyakorlatok, vasárnapi misék, lelki vezetésre járó diákok, a Bibliáról szóló szimpózium emlékét idézte. A kollégiumi lelkészi feladatok kapcsán felhívta a figyelmet a Ratio Studiorum (1599.) ma is érvényes nevelési-oktatási alapelveire, melynek lényege a lelki és intellektuális rész, erények és tudomány összekapcsolódása az emberben. Magyarázata érdekes és meggyőző volt.

„A jezsuita lelkiség mennyire érhető el egy mai egyetemistánál, például a szakkollégiumban vagy más jezsuita szellemiségű oktatási intézményben?” kérdésre Gábor atya (alias Bello) válaszát így összegezhetjük: a lelkiséget nem lehet „számon kérni”, attól, hogy valaki jezsuita intézményben tanul, még nem lesz Szent Ignác-i lelkiségű, de az lehet. A lelkész a lehetőséget, az elérhetőséget kínálja, és ehhez kell az igény és a lehetőség kihasználása a kollégista részéről. A „terített asztal” metafora szemléletessé tette az elmondottakat.

Tibor atya az erények újrafelfedezését tartja fontosnak. Erényeken a Szent Ignác által megfogalmazott tiszta szándékot, becsületességet, igazmondást, a mások üdvösségéért való fáradozást értve. Ezzel megalapozhatjuk a világi eszközeink helyes felhasználását.

Ulrich atya szavaiból érezhető volt az öröm, amikor arról beszélt, hogy „öregdiák” találkozókon tapasztalja, hogy az egykori „ignácosokban” mélyen gyökeret vert a kollégiumban kapott szellemiség: mindig a legjobbra törekedni, és nemcsak a saját előre jutás a fontos, hanem a többieké, a társadalomé is.

„Hogyan tud a spirituális kihívásokkal megküzdeni egy mai fiatal?” kérdésre Ulrich atya nagyon tanulságos választ adott: Kifejtette, hogy a közösség sokat segít ebben. Beszélt arról is, hogy egy amerikai (ex jezsuita) volt bankár, ma a legnagyobb betegellátó szervezet vezetője négy szóban (kifejezésben) összegezte a sikeres és értékes ember tulajdonságait. Különös módon ezek kezdőbetűi megegyeznek a jezsuita embléma betűivel és rajzával. Hogy hogyan? Ezt is megmagyarázta Ulrich atya.

Arra a felvetésre, hogy a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium hogyan találja meg a helyét a jezsuita intézmények, ill. a szakkollégiumok között, több hasonló dolgot említettek a beszélgetőtársak. A SZIK sokszínűségét, interdiszciplináris vonását dicsérték, és azt, hogy a lelki élet, a lelkiség megélésének formái szabadon választhatók az adott keretek között. A lelkész és a Spiri Team sok lehetőséget kínál, de egyik sem kötelező. Gábor atya (Bello) elmondta, hogy bizony az elmúlt év sok korláttal és csalódással terhelt a járányhelyzet következtében. A személyes találkozások, lelki vezetés, segítés jelenleg nagyon hiányzik. A kollégisták hozzáállása, összetétele azt mutatja, hogy a jelentkezők hozzák magukkal a spirituális igényt, és bár a SZIK által nyújtott körülmények valóban jók, mégsem a külsőségek vonzzák a fiatalokat.

A Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium jövőjéről is – hivatásukhoz méltóan – derűlátóan nyilatkoztak, bár a nehézségekre is utaltak.  A rengeteg információból a fontosat kiválasztani, és a „fontosat” a „sürgős” elé helyezni, igazi kihívás. Ulrich atya a szimpóziumokra utalva elmondta, hogy „be kell mutatni a többieknek, hogyan mutatjuk be mi a világot”, erősíteni kell az egységet, a társadalmi felelősségvállalást. A mostani „változásokkal, nehézségekkel”, „felfordulással” meg fognak küzdeni a jezsuiták, mert „jók ebben”.

Tibor atya hozzátette: az egységért mindig is meg kellett küzdeni, a 16. században is a „nagy szétszórtság” volt a jellemző. Ma az internet révén a globalizáció és a rendkívüli szétszórtság együtt jellemző. A lelkiség felé kell fordulni. A legnagyobb kihívás a „lemondás szépségét megtalálni”, „a lélek felszabadításának művészetét” elsajátítani.

Hallgatói kérdésre válaszolva Ulrich atya azt válaszolta, hogy az egyetemi évek alatt tartós és igényesen megválasztott barátokat kell szerezni, és hozzájuk hűségesnek lenni, illetve nyitottnak lenni mindenféle tudományág művelői felé. A SZIK rendkívül alkalmas mindkettőre.

A beszélgetés információkban gazdag, élményszerű volt. Akik nem hallották, azoknak jó szívvel ajánlom.

Bak Veronika