Szebellédi Mátyás „Az, hogy én Budapesten jól éreztem magam, az Ignácnak köszönhető.” (Mária)
A SZIK30 éves története alatt sokszáz hallgató fordult meg az intézményben. A legtöbb embert a barátság kötötte össze, és voltak természetesen testvérek, rokonok, vagy olyanok, akik a kolis évek/alatt után váltak egymás családjává. Ebben az interjúban egy különleges párost ismerhetünk meg: Dr. Jankáné Dr. Béres Mária és Dr. Janka Ferenc mindketten öregdiákok, de emellett mint anya és fia mesélnek nekünk a kollégiumi évekről. Először röviden bemutatkoznak:
Mária: Görögkatolikus papcsaládból származom, édesapám is lelkész. Foglalkozásomat tekintve gyógyszerész vagyok, patikában dolgozom. Jelenleg már közel 10 éve Veszprémben élünk annak kapcsán, hogy a férjem itt görögkatolikus parókus. A férjem hivatása miatt sokszor kellett költöznünk, 2007-től néhány éven keresztül Svájcban is éltünk.
Feri: Dr. Janka Ferenc vagyok… (nevet), még mindig ízlelgetem ezt a „doktort”. A pannonhalmi bencéseknél végeztem a középiskolát, majd másodéves joghallgató koromban kerültem az Ignácba. Jelenleg is ott élek még albérlőként, mert nagyon szeretem a közösséget és jó helyen van. Tavaly végeztem, és most egy ügyvédi irodában dolgozom.
Ferivel egyszerre kezdtünk, így tudom, hogy 2015-ben költözött az Ignácba. Azt megkérdezhetem Mária, hogy ön mikor volt kollégista?
Mária: 1990 őszén édesanyám a rádióban hallotta, hogy egy katolikus kollégiumba keresnek hallgatókat. Akkor én már elsőéves egyetemista voltam. A Semmelweis egyik kollégiumában laktam, és nagyon rosszul éreztem magam. El szerettem volna menni máshova, és így jelentkeztem az Ignácba. Azt sem tudtam mi az, hogy „szakkollégium”, és a jezsuitákról is csak annyit hallottam, hogy a férjem – akkori barátom – épp Rómában tanult, és mind a kollégiumát, mind az egyetemét jezsuiták működtették. 1991 tavaszán felvételiztem, akkor még csak kb. 15-en lehettek kollégisták, és gyűjtötték az embereket. Hatalmas változást jelentett az életemben, fantasztikus közösségre találtam, és már az első pillanattól kezdve kedvesen befogadtak. Az utolsó, gyakorlati félévem kezdetéig, 1995 januárjáig voltam kollégista.
Mi volt a legnagyobb élmény, mi volt a legjobb az Ignácban?
Feri: Nyilván nagyon sok élmény fűz a kolihoz. Különösen a nyári táborok, lelkigyakorlatok, kolihétvégék. Ezek közül nem is emelnék ki egyet, hanem inkább azt az érzést, ami minden vasárnap délután/este volt bennem, amikor egy hazalátogatást követően visszaérkeztem a konyhába. Miközben telepakoltam a hűtőt, mindig volt ott valaki, akivel lehetett beszélgetni. Attól kezdve, hogy milyen volt a hétvégéje, egészen aktuálpolitikai vagy tudományos kérdésekig bármiről. Ez nagyon befogadó érzés volt, mint egy második otthon. Eljöttem otthonról, és hazaérkeztem.
Mária: Nagyon régen volt, konkrét élményt most hirtelen nem tudok mondani. Amire nagyon szívesen emlékszem vissza, hogy Sajgó Szabolcs atya, a koli igazgatója állandóan odafigyelt ránk. Benézett a szobákba beszélgetni, meghallgatott minket, és sokat mesélt Amerikáról, ahol a 80-as években szolgált. Szinte minden nap volt mise, Adventben roraték. Jártunk lelkigyakorlatokra a Manrézába, ami teljesen más volt, mint amihez korábban hozzászoktam. Én egy szocialista város, Kazincbarcika szocialista gimnáziumából érkeztem, mert édesapám egy közeli településen volt parókus. Emiatt ott mindig „másodrendű állampolgár” voltam. Itt a kollégiumban viszont nagy tisztelettel és szeretettel fordultak felém, és érdeklődtek, hogy kik is azok a görögkatolikusok. Mindig nagy örömmel gondoltam vissza később is az Ignácos évekre, büszke vagyok, hogy ide tartozhattam.
És esetleg volt valami, ami nehézséget okozott?
Feri: Talán az egyetem és a szakkolis lét összeegyeztetése. Azt sajnálom, hogy nem vállaltam tisztségeket, nem voltam DB-s, FEB-es, mert úgy éreztem nem fér el a jogi tanulmányok mellett. Meg kellett húznom a határokat, hiszen azért az egyetem az első.
Mária: Nem tudnék most nehézséget kiemelni. Az, hogy én Budapesten jól éreztem magam, az Ignácnak köszönhető. Több közeli barátság is megmaradt, nem tudom van-e erre vonatkozó kérdés…
Igen, terveztem megkérdezni, de örömmel hallgatom most is.
Mária: Két volt kollégistatársammal is heti szintű a kapcsolatom. Hozzánk járnak Veszprémbe templomba, így gyakorlatilag minden héten öregdiák-találkozót tartunk Lénárddal és Olgival. Voltam már öregdiák-találkozón, díszvacsorán, illetve a már említett Lénárdék szoktak találkozókat szervezni a kolis barátoknak.
Feri, téged látlak minden nap, pontosan tudom, hogy milyen aktív és élő a kapcsolatod a közösséggel, neked nem teszem fel ezt a kérdést. Amíg itt lakunk, addig könnyű, élvezzük ki – és kívánom utána se szakadjunk el a közösségtől.
A következő kérdésem az lenne, hogy visszagondolva a kolis évekre, mit vitt el magával, mit épített be az életébe azok közül, amit a SZIK-ben kapott/tapasztalt?
Mária: Nekem az Ignáci lelkiség. Új tapasztalat volt, ráadásul jelentősen más, mint a görögkatolikus hagyomány. Egyfajta lelki újjászületésként tudnám leírni ezt az élményt. A másik pedig a közösség, a baráti összetartozás. Szakmaiság terén látni sok társamat, hogy mennyire igyekeznek, és odateszik magukat, nagyon inspiráló volt számomra. Nagy veszteség ért volna, ha az a rádióműsor nem hangzik el, és édesanyám nem hallgatja a konyhában.
Feri: Nagyon nem akarom ugyanazokat mondani, de bennem is teljesen ezek vannak. Ami a jelenlegi épület könyvtárában zajlott vizsgaidőszakokban, az mindig nagyon inspiráló volt. Éjszaka már semmihez sincs kedve az embernek, de látni azt, ahogy – főleg az orvosisok – keményen tolják hajnalig, aztán kelnek korán, az egy rendkívül motiváló közeg volt szakmai szempontból. A lelkiséget nekem is ki kell emelnem. Főleg a mostani lelkészt, Bellovics Gábort említeném. Az arcán mindig sugárzik, hogy mennyire mélyen hívő, és milyen mélyen átérzi azokat a gondolatokat, amiket megoszt velünk, vagy vasárnaponként prédikál. Szinte megrendítő, ritkán lehet papot így beszélni hallani. Ezeket az élményeket magammal viszem majd.
A kollégium négy pillére közül (Szakmaiság, Közösség, Lelkiség, Társadalmi felelősségvállalás) számotokra személyesen melyik áll legközelebb?
Mária: Kettőt mondhatok?
Végülis, miért ne? Nyugodtan.
Mária: Közösség és lelkiség.
Az eddig elmondottak alapján egészen biztosan erre tippeltem volna. Feri, neked?
Feri: Számomra egyértelműen a közösség volt a legfontosabb.
Köszönöm! Most egy képzeletbeli időutazáson fogunk részt venni, az első állomás pedig 2014-2015 környéke. Feri, felkerültél Budapestre, és nyilván szükséged volt egy kollégiumra. Szóba került otthon a SZIK? Miket mesélt édesanyád? Megerősített ez abban, hogy beadd a jelentkezésed?
Feri: Valamennyire szempont volt, hogy jókat mesélt, sőt azok az öregdiákok is szimpatikusak voltak, akikkel találkoztam. Egyáltalán nem volt azonban kényszer. Az, hogy melyik szakra, és hogy milyen kollégiumba jelentkeztem…ezek voltak az első igazán saját, felnőtt döntéseim.
Édesanyád pozitív irányba mozdított a döntés meghozatalában, ugye jól értelmezem?
Feri: Egyértelműen. Végzős gimnazistaként úgy éreztem, Budapestre felkerülve a jó közösség, és a keresztény közeg nagyon fontos lesz számomra.
Folytassuk a képzeletbeli utazást, 2015. augusztus végéhez érünk. Ferit felvették, épp a beköltözés előtt áll. Milyen anyai tanács hangzott el ekkor?
Mária: Először is nagyon örültem, hogy felvették, mert tudtam, hogy nagyon jó helyre kerül. Amikor szétnéztem a kollégiumban, nagyon meglepődtem, milyen szép közegben élhet majd Feri. Én ugye Kispesten a munkás-laktanyában voltam kollégista, ahhoz képest ez a belvárosi palota csodálatos. Hogy milyen tanácsot adtam? Már nem is emlékszem…Barátkozzon, érezze jól magát, építsen kapcsolatokat, menjen lelkigyakorlatra. Vegyen részt a közösségi életben, de az egyetemi kötelességei ne szoruljanak háttérbe.
Feri: Igen, azt azért mondtátok, hogy az egyetem az első.
Mária: Vigyázz, mert nagyon jó lesz a közösség, de egy egyetemistának a tanulmányi kötelezettségei a legfontosabbak.
A következő állomásunk legyen Feri második éve után. Néhány hetente, illetve szünetekben otthon a családi asztalnál biztosan szóba került, hogy mik is történnek vele az Ignácban. Feri elmondásai alapján milyen különbségeket vélt felfedezni az ön emlékeihez képest?
Mária: Először is nagyon sok hasonlóságot. A konyhai beszélgetések, a kedves és barátságos közösség. A különbség leginkább abban jelenik meg, hogy sokkal „profibb” lett az egész. A felvételi rendszer, a nyári táborok, évnyitó-évzáró…
Feri: talán a kurzusrendszer?
Mária: Igen, a kurzusok, és a remek előadások. Nagyon profi lett mára a vezetés, régen csak igazgató volt, és aztán fokozatosan jött nálunk először egy tanulmányi vezető, stb. A Díszvacsora szintén új, politikusok és köztiszteletben álló személyek érkeznek minden évben. Ami még változás, hogy már van konkurencia, vannak más egyházi szakkollégiumok is. Összességében sok pozitív változást, fejlődést látok.
Lehet összefoglalóként mondani, hogy a legfőbb közös tapasztalat, illetve ami a leginkább megmarad, az a közösség és a lelkiség egysége?
Mária: Igen, ez így teljesen jó.
Feri, az utolsó kérdés hozzád szól. Te ajánlanád-e a leendő gyerekednek, hogy jelentkezzen az Ignácba?
Feri: Természetesen (nevet). Szép lenne, ha egy Ignácos dinasztia kiépülne.
Mária: Én pedig az unokámnak ajánlom majd. Nagy-nagy örömmel.
Nagyon szépen köszönöm a beszélgetést! Remélem majd valamikor Veszprémben én is ellátogathatok arra a rendszeres öregdiák-találkozásra, addig is a legjobbakat kívánom!
Az interjút készítette: Kovács Bence