Szebellédi Mátyás Kovács Bence: Szervusz Kristóf! Arra szeretnélek kérni először, hogy néhány mondatban mutatkozz be az öregdiákoknak.
Pudleiner Kristóf: Sziasztok! Ötödéves szakkollégista vagyok, a legutóbbi DB-elnök. 2016-ban érkeztem a SZIK-be, először elvégeztem egy szociológia alapképzést, most pedig nemzetközi gazdálkodás szakon tanulok. Érdekesség, hogy édesanyám is a SZIK-be járt, még a 90-es évek közepén. Amikor idekerültem, alig 18 évemmel én voltam itt a legfiatalabb. Nagyon sokat köszönhetek az intézménynek, hogy a felnőttkor hajnalán nagyon sok tudást és képességet szereztem. Ezt igyekszem most már visszaadni – idén ugye elnökként, és még egy
évet tervezek maradni.
KB: Levezetésként?
PK: Mondhatjuk. 🙂
KB: Egyébként hogyan kerültél be a koliba? Már gyerekkorodban hallottál róla, vagy csak később?
PK: Nálam nem is volt kérdés, hogy meg fogom próbálni. Édesanyám sokat mesélt otthon, és szüleim konkrétan a SZIK-en belül ismerkedtek meg. Édesapám Public Lecture keretében érkezett, mint meghívott vendég, és ez volt az első találkozásuk. Így gyakorlatilag predesztinálva volt, hogy meg fogom próbálni a felvételit, és hálistennek sikerült.
KB: Ki örült jobban, te vagy édesanyád?
PK: Attól függ, hogy mikor (nevet). A felvételnek még mindketten, de édesanyám akkor már kevésbé, amikor meghallotta, milyen borkóstolós élmények értek engem (is) a nyári táborban. Biztos arra gondolt, ez a hely már nem olyan, mint régen. A viccet félretéve, már a felvételi hétvégén éreztem, hogy ez egy jó társaság, és egy olyan hely, ahol otthon tudom érezni magam.
KB: Mondtad, hogy milyen fiatalon kerültél be, és hogy sok dologban segítette a felnőtté válásod ez a hely. Hogy alakultak az első éveid? Tudnál valami konkrétumot mondani?
PK: Az első év az abszolút tanulóév volt. A kurzusokon úgy érzem nagyon sokat tanultam, a kolis életben pedig a team-munkám volt az, amiben ki tudtam bontakozni. Személyes példákon keresztül tanultam meg milyen a jó vezető, hogyan érdemes együtt dolgozni. Másodévben teamvezető lettem a Kommunikációs Team-ben és én voltam az évkönyv főszerkesztője, ezek által is sokat fejlődtem.
KB: Ugorjunk előre az időben, 2020 tavasza, a globális helyzetet senkinek nem kell bemutatni. Hogyan jött az az ötlet, hogy elindulj a DB elnöki tisztségért egy ilyen nehéz szituációban?
PK: Mindig megvolt bennem, hogy amíg itt vagyok, olyan dolgokat csináljak, ami magam mellett a közösségnek is hasznos. Nem akartam „belesüppedni” egy szerepbe, hanem minél változatosabb feladatokban kipróbálni magam. Alapvetően más terveim voltak idénre, de valaki felírt elnöknek, és gyűltek a megerősítő pluszjelek a nevem mögé.
Felkerestem a többi jelöltet, hogy ha valamelyikük ezt nagyon szeretné csinálni, felelősen vágna bele, vannak tervei stb. akkor visszalépek a javukra, de mindenki nemet mondott. Nehéz időszak volt, senki nem ugrált a feladatért, én pedig magam mögött éreztem a közösség támogatását, így végül elindultam. Ahogy eldöntöttem, tudtam, nem lesz visszaút. Ezért magam köré gyűjtöttem egy alelnöki gárdát, és már a választásokra össze is állt egy szimbólum, és a fő célokat is meghatároztuk.
KB: Én tudom ugyan, de az öregdiákok számára mondd el kérlek, milyen szimbólumot választottatok, és ennek mi a magyarázata!
PK: A szimbólumunk az iránytű, szerintem jól összefoglalta a küldetésünket. A Covid által megtépázott, egyébként sem teljesen egységes közösségnek szerettünk volna irányt adni. Az égtájakat az alelnökök adták, és egyébként észak felé mutatott maga az iránytű. Ezzel azt szerettük volna kifejezni, hogy az előző évi DB, a „sarki fény” által képviselt szemléletet visszük tovább
KB: És mit szólt édesanyád, amikor mondtad neki, hogy indulsz DB-elnöknek, illetve akkor, amikor meg is választottak?
PK: Abszolút büszke volt, ezt ki is mondta, nagyon jól esett. Látta rajtam, hogy törődök a kolival. Úgy gondolta, jó az, ha egy ilyen beállítottságú ember az elnök. Sok sikert kívánt, és ez megerősített.
KB: Néhány mondatban össze tudod foglalni az öregdiákok számára, hogy miképp zajlott az évünk, és miben volt más, mint az eddigiek?
PK: Ilyen évünk még sosem volt. Vagyis inkább időszakunk, hiszen már az előző év tavasza is más volt. Szeptembertől már tudatosan úgy rendezkedtünk be, hogy minél több dolgot online valósítsunk meg: kurzusokat, projekteket, teamgyűléseket. Sajnos rengeteg olyan szabályzatot kellett hoznunk a Vezetőséggel, ami bekorlátozta az életet a kollégiumban. A legtöbb esetben ezeket szerencsére be is tartotta a közösség, és így sokan végig bent tudtak lakni. Az átlagos produktivitásunknak szerintem 90%-át elértük, ami szerintem nagy szó. Nem estünk szét, szakkollégiumként tudtunk végig működni. Voltak újításaink is, minden teamnek kellett egy társadalmi felelősségvállalás projektet megvalósítania.
A 30 éves jubileum kapcsán volt egy csapat, akik főleg március során szakmai és közösségi eseményeket szerveztek. Online sok öregdiák is bekapcsolódott, így egyesek megismerhették, mások felidézhették a koli történelmét, illetve szakmai oldalról is megismerhettük
néhányukat. Elkészült továbbá egy jubileumi kiadvány is, amibe főleg alumni tagok írtak cikkeket, megfőztük Vadas Ágoston vezetésével a jubileumi sört, és már felavatásra is került a „Gazdálkodj SZIK-esen” társasjáték is.
Egy online közgyűlést nem kívánok senkinek, volt bőven árnyoldala is ennek az évnek – már nagyon várjuk, hogy megkötések nélkül is újra együtt lehessünk. Még egy dolog: szerintem idén a rejtett potenciálok jobban előjöttek, hiszen a kreatív energiákat a bezártság miatt könnyebben tudtuk a kolira fordítani. Sok újító kezdeményezés érkezett a kolisok részéről: együttműködünk a Voneszo alapítvánnyal, szervezetfejlesztésbe kezdtünk, és lassan elkészül a mindennapokat megkönnyítő „SZIK-App” is.
KB: Rengeteg dolgot felsoroltál. Ha egyet kellene megjelölnöd, amire akár személyesen, akár mint a közösség élére megválasztott személy legnagyobb sikerként gondolsz, az mi lenne?
PK: Talán a Szimpóziumot mondanám. Nagyon magas színvonalú szakmai konferenciát sikerült online megvalósítanunk. Illetve az, hogy a Jubileumi Kiadvány megvalósult, pont a napokban hoztuk el a nyomdából.
KB: Elnökként milyen nehézség vagy kudarc ért az előző év során? Mire kell majd figyelnie az utódodnak?
PK: Úgy gondolom, a DB-elnök egy bábmester, minden szál az ő kezében fut be. Egyszerre kell nagyon sok emberre figyelnie, koordinálnia, mindent észben tartania, de közben meg „speciális” dolgokat nem nagyon kell csinálnia. Ha valami hibát vétesz, akkor mint a dominók
esetében, ezek a hibák tovább gyűrűznek, és sokakat érintenek.
Amit nagyon sajnálok, hogy a DB-vel kevés személyes élményünk volt. November után sajnos két kezemen meg tudom számolni, hány alkalommal találkoztunk élőben. A jubileumnak is voltak olyan aspektusai, amik elmaradtak a járvány miatt. Tervünk volt, hogy a keresztény szakkolikkal elmélyítsük a kapcsolatot, illetve egy Utcabál a Horánszky utcában, de ezek sajnos mind csak tervek maradtak. Szerencsére ezeket a korábban felsorolt pozitívumok bőven ellensúlyozták.
Szerintem a közösség állapota egyáltalán nem rossz, a zh-hét és vizsgaidőszak első hete között megtartott felvételi hétvégén is megmutattuk, hogy együtt vagyunk és összetartunk. Az biztos, hogy jövőre nehézségekkel fogunk indulni. Nem fogjuk annyira ismerni egymást, mint kellene. Sok régi arc elmegy, kevesen lesznek, akik egy teljes Covid-mentes tanévet megéltek. Kell majd egy jó nyári tábor, és akkor bízom benne, hogy ősszel hamar el tudunk indulni a „válság” után egy katarzis felé.
KB: Hogyan, milyen érzésekkel adod át a stafétát? Mondtad, hogy még maradsz egy évet, mik a terveid?
PK: Van bennem egyrészt egy nyugalom, mert úgy érzem nem alibiztem el az évet. Megharcoltam, amit meg kellett, de persze bennem vannak a kudarcok és az elmaradt programok. Jobb lett volna minden tervet megvalósítani. Jövőre szeretném átvenni a TudományON (a koli tudományos ismeretterjesztő weboldala) vezetését, és a CKTV-ben (középiskolás tanulmányi verseny) is szívesen részt vennék. Természetesen érzem, hogy lassan itt az ideje szögre akasztani a stopliscipőt, most úgy látom a következő tanév végén kerül majd sor erre. Nagy nyugalom van bennem, mert látom az új DB-t és az új elnököt. Nagyon kompetensek, rengeteg ötletük van. Nem lesz nagy gáz, jól fogják csinálni, bízok bennük.
KB: Köszönöm a beszélgetést! Szerinted miért vagyok most szomorú? Mit hiányoltam az interjúból, ami nem került elő?
PK: A Szikla! Na igen, mi lesz a csapattal most, hogy több kulcsjátékosunk is elballag? Nehéz lesz, rajtunk kívül nagyon fiatal a csapat, legalábbis így érzem. Abból a csapatból, amiben én kezdtem, már csak mi ketten maradtunk. És hogy a kolis életemben milyen szerepet töltött be a Szikla? Érzelmi szinten mindig is nagyon fontos volt. Mindig nagyon vártam a meccseket, egyrészt hatalmas adrenalinlöket, meg maga az egész hangulat, ahogy együtt kimegyünk a meccsre, jönnek a szurkolók, beszélgetünk és jól érezzük magunkat.
Még Erasmusra is úgy tudtam szobát szerezni, hogy az egyik meccsre menet beszélgettem egy ma már öregdiákkal, aki összekötött egy ismerősével. A SZIK lelkének egy fontos része a Szikla, és szerintem nem csak számomra.
KB: Köszönöm ezt a tartalmas beszélgetést!
PK: Én köszönöm!
KB: Kristóf édesanyja, Kamrada Dolores volt olyan kedves, hogy a vizsgaidőszaka közepén is válaszoljon pár kérdésre. Először arra kértem, röviden mutatkozzon be.
Kamrada Dolores: Klasszika-filológia-héber mesterképzést végeztem, majd az Universität Wien-en doktoráltam összehasonlító vallástörténetből (közelebbről bibliai hőshagyomány szövegei). Kutatásaimból megjelent egy Bloomsbury T&T Clark által publikált kötet is. Sokat tanítottam a Pázmányon, illetve kutattam-kutatok. Emellett üzleti angolt oktatok mérnököknek és menedzsereknek, főleg a Richterben. Továbbá ami az említett vizsgaidőszakot illeti, angol nyelvoktató mesterképzést végzek.
KB: Mikor volt szakkollégista? Milyen élmények kötődnek a kolis évekhez?
KD: 1994-98 között voltam szakkollégista, tehát a “hősidőben”. A kollégium épülete az időtájt nem a belvárosban volt, hanem Kispesten, a mai Jezsuita Roma Szakkollégium helyén. Viszonylag távolabbi fekvése ellenére ez az épület rendkívül alkalmas volt a közösségi élet megélésére, nagy közös terekkel – ahol nagyobb előadásokat is lehetett tartani – könyvtárral és szemináriumok tartására is alkalmas helyiségekkel.
KB: Ki tudna emelni esetleg valamit, amire kedvesen emlékszik vissza?
KD: A nagy előadások közül az egyik különösen emlékezetes Dávid Kataliné volt (Széchenyi-díjas, a Magyar Művészeti Akadémia tagja), ugyanis rendkívül megragadóan, nagy átéléssel tudott előadni művészettörténetről. Ez is olyan előadás volt, amit másutt is meghirdettünk, és jóval többen jöttek el, mint a kollégiumi tagság.
Más művészek is ellátogattak a kollégiumba és szemináriumokat tartottak, így például Szemadám György festőművész, művészeti író és filmrendező, Jankovics Marcell szerzőtársa, illetve Simon András grafikus, akinek jellegzetes, többnyire egyetlen vonallal készült grafikáival a mai napig nagyon sokfelé találkozhatunk különféle vallási kiadványokon, plakátokon. A grafikus művész képes volt átadni szemináriumain azt a lelkületet, amellyel grafikáit készíti, és amely annyira megragadóvá, kifejezővé és emlékezetessé teszi műveit.
A kurzusok mellett filmklub is működött a kollégiumban, ahol sok művészfilmet volt alkalma megnézni az érdeklődőknek. Egyre pedig bizton mindig számíthattunk: A központi nagy társalkodó tévéjén videóról heti rendszerességgel mentek a Monty Python klasszikus alkotásai, a Gyalog galopp és a Brian élete.
KB: Mit érzett akkor, amikor Kristófból DB-elnök lett?
KD: Nagyon örültem. Van ugye ez a családi kapcsolat a kollégiummal és nekem anno sokat jelentett, hogy ott élhettem. A közösség, a programok, napestig sorolhatnám. Örültem, hogy ehhez egy ilyen aktív pozícióban ő is hozzájárulhat.
KB: Köszönöm szépen a válaszokat és sok sikert kívánok a hátralevő vizsgákhoz!