kör_logo_fa

Sümeg, 2012 nyár

2012. augusztus 23-26. között „szentignácos” szakkollégisták lelkes csapata foglalta el Sümeg városát, hogy a hagyományoknak megfelelően jó hangulatú nyári táborral köszöntse az új tanévet. Ahogy mindenki megérkezett, elfoglaltuk a szállást, kis közös játékkal indítottunk, amit egy vidám, beszélgetős este követett.

Másnap délelőtt az előttünk álló tanévről tartottunk Fórumot, majd városnéző körútra indultunk. Este Koronkai Zoli SJ atya a jezsuitákról, Kiss Ulrich SJ atya a Jezsuita Roma Szakkollégiumról tartott nekünk előadást, illetve betekintést nyerhettünk a JIDE működésébe is. Ezt követően egy kollégiumi “Ki mit tud?” vicces, kavalkádos versenye zárta az estét. A szombatunk java részét a vonyarcvashegyi strandon töltöttük, ahol lehetőség nyílt a Balatonban való hűsölésre, focizásra vagy akár a strandröpizésre is. A nagy melegtől kitikkadva érkeztünk meg a szállásra, ahol nem sok időnk volt pihenni, hiszen nem sokkal később egy sümegi lovagi tornán találtuk magunkat.

Nem sokáig időztek a gondolataink a régebbi korokban, hiszen ott volt előttünk a közeljövő várva várt tábori eseménye: a szombat esti buli! Igazán hangulatos helyen múlathattuk az időt az éjszaka folyamán, belefeledkezve a beszélgetésekbe, frissítő italokba, jó zenékbe és szédítő táncokba. A vasárnapi ébredés hasonlóan szédítő mivolta miatt sokak nehezen másztak ki fekhelyükről, de végül csak-csak összegyűltünk egy, a helyiek által szervezett, városi akadályversenyre. Az eredményhirdetéseket követően lassan mindenki hazaindult, kicsit fájlalva, hogy ez a tábor is véget ért, de nagy izgatottsággal, hogy hamarosan beköltözhet a koliba! 

kör_logo_fa