kör_logo_fa

Piliscsaba, 2012 ősz

Október 19-21. között került megrendezésre a szemeszter üdítő eseményeként az őszi kollégiumi hétvége, a piliscsabai Szent Péter Kollégiumban és Közösségi Házban, ami valóban egy kis kikapcsolódást jelentett az évközi ZH időszakok és beadandó dolgozatok tengerében. A nyitóelőadásban, amit Varga Laci atya, kollégiumunk lelkésze tartott, a Hit éve kapcsán megtudhattuk, milyen lépcsők vezetnek saját hitünk elmélyítése felé. Ezután Pólya Viktor szakkollégista kezdeményezésére a kollégiumi szelektív hulladékgyűjtés lehetőségeit vitattuk meg.

Az este kötetlen beszélgetéssel és egyéb alternatív programokkal (pl. rajzverseny) telt. Másnap délelőtt rektor úr meghívására Limpár Imre tartott csapatépítő tréninget, amin mindenki jól szórakozott. Ezután következett az igazi megmérettetés: hat csapatra oszolva kellett hat különböző témát bemutatnunk megadott eszközök segítségével. A játék célja a közösségépítés és az ignáci identitás bemutatása volt. A nap második felében a testünket mozgattuk át kicsit, jóleső sétát téve a Pilisben, megfűszerezve azt egy kis közös játékkal.

Kellemesen elfáradva tértünk vissza a szállásra, ahol elkezdődött a készülődés a kollégiumi hétvégék és táboruk egyik fénypontjára: a szombat esti bulira. Igazán jól éreztük magunkat, az alagsori tornaterem kiváló helyszínnek bizonyult. Az utolsó napunk reggelén, miután nagy nehezen mindenki elhagyta fekhelyét, először 4 majd 12 fős csoportokban egy fórum keretében megvitattuk a kollégiumi ösztöndíjazás kérdését. A Fórum után szentmisén vettünk részt, amit Laci atya celebrált, majd a közösen elfogyasztott ebéd után lassan mindenki elkezdett visszaszállingózni – a tábor emlékezetes élményeivel gazdagodva – a hétköznapokba. Külön köszönet Csonka Bálintnak és Glóner Márknak a szervezésért! 

kör_logo_fa