Takács Bálint Idei nyári táborunkat a festői szépségű Velencei-tó partján, Dinnyésen tartottuk augusztus 22. és 26. között.
A tábor egy elsős szemével:
Egy tartalmas „elsős” gólyanap után, melyben megismertük egymást, és bejártuk kollégiumunk, illetve a Palotanegyed rejtett zugait, a táborba érkezvén SZIKrázó napsütés és a SZIK ragyogó közössége fogadott minket. Páratlan élmény, ahogyan a tábor kapuin át egyúttal a közösségbe érkeztünk, mely azonnal el- és befogadott minket, s napról napra árnyaltuk új színekkel egymásról alkotott képeinket hol önfeledt játékok, strandolás és méta során, hol pedig komoly együttgondolkozásokat követő eszmecserék folytán. Kipróbálhattuk a mölkkyt, szabad ég alatt jógáztunk, belekóstoltunk az etikettbe és igényesen megválasztott borokba, valamint Szentmisével ünnepeltük a Centrumot, aki köré a mi közösségünk is épül. Együttlétünk ezer színt és élményt nyújtó programjai közt sem feledkeztünk meg a Velencei-tó partján a körülöttünk zajló viharos világtenger eseményhullámairól, reflektáláson túl gyakorlati kezdeményezések is felütötték fejüket beszélgetéseinkben. A tábor utolsó estéjét egy szívből jövő beavatás koronázta, melyben az elsős szívek átvették a felsős szívek ritmusát, s tánccal és muzsikával ünnepeltünk hajnalig, hogy szeptembertől ünnepélyes lélekkel kezdjük meg életünk útjainak közös szakaszát.
Táborunk egy felsőbb éves szemével:
Van valami igazán mélyen keresztény dolog abban, ha egy közösség az örömére büszke. Kiviláglik ebből ugyanis, hogy mi jelenti számára az igazi értéket; hogy mi a hivatása és egyben öröksége; hogy hol őrzi kincsét és ezzel együtt szívét is.
Mi idén nyáron Dinnyésen őriztük. Bár kimondottan nehéz, már ha egyáltalán lehetséges, bármi közös jellemzőt találni a Velencei-tó szomszédságában elterülő kis falucska és budapesti “természetes élőhelyünk” között, a viszontlátás örömének ez nem szabhatott gátat. Emberi, de méginkább a sokszor személytelen felsőoktatási fogalmak alapján teljességgel megfejthetetlen, hogy mi okozza azt a gyermeki boldogságot, megelégedést, mi több, megnyugvást, amit az alig másfél hónapig pihentett kapcsolatok újramelegítése szerez. Vajon mitől képes a nyár természetes záróakkordja és megkoronázása lenni egy vicces mértékben komolyan vett számháború, egy közgázos szellemtől átitatott fogócska, egy már kollégiumi hangulatban elköltött reggeli, egy társadalmi kérdésekről folytatott vitákkal megszakított tóparti kikapcsolódás, egy évközi szentmise, egy belügyekről folyó félhangos közgyűlés vagy egy, a többitől semmiképp sem lazább vagy egyáltalán különböző buli?
A válasz, megmaradván a kiderítetlenség homályában, ott búvik abban a szinte keresztszülői lelkesedésben is, ahogy az idén csatlakozó elsős kollégistákat vártuk. Tőlük nem a nyáreleji búcsú élményére rárakodó másfélhavi múlt választott el, hanem éppen a közös élmények jövőbelisége. De a kettéválasztott idő folyosóján végül mind ugyanoda érkeztünk: 2015 augusztusába, Dinnyésre, ahol egy erősen megújult, de velejében örökifjú társaság teljes szívből és lendületet adóan örül. És erre büszke.
