Takács Bálint Idén is nagy lelkesedés övezte a készületet a Jezsuita Roma Szakkollégium és a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium közös hagyománnyá váló rekreációs programja körül. A fiatalok idén a lézerharc keretei között élték meg a spontán közösséggé formálódást, és az összetartás erejét.
A játékot közös vacsora előzte meg a Loyola Caféban, ahol a két kollégium diákjai jobban megismerhették egymást. Különböző témák kerültek elő, mint a két diákbizottság közötti különbségek és hasonlóságok, valamint szó volt arról is, hogy a JRSZ tagjai között vannak, akik a bécsi zeneakadémia kihelyezett intézményében tanulnak (többen pedig a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végzik tanulmányaikat). Jó hangulat, ismerkedés, és új kapcsolódási pontok jellemezték a program ezen szakaszát.
Miután mindenki jóllakott, a két testvérkollégium ifjúsága készen állt az erőpróbára. Vegyes csapatokban léptek a lézersugarak mezejére. Többeknek ez volt az első találkozásuk a lézerharccal. Igari András (SZIK) így nyilatkozott: „Én nagyon élveztem a lézerharcot, ugyanis még soha nem játszottam ilyet, s így az újdonság erejével hatott, másrészt pedig nagyon nagy élmény volt csapatban küzdeni az ellenféllel. Szerencsére vegyes csapatok voltak, emiatt nem klikkesedtünk.” Egy elsős SZIK-es így fogalmazott: „az egyik célom, hogy minél több új dologgal találkozzak, nos, a lézerharcot még sohasem próbáltam korábban. Hatalmas élmény volt.” Sütheő Sára (SZIK) is ezt erősítette meg: „Azért tetszett, mert új dolgot próbáltunk ki közösen, ami szerintem a csapat nagy részének még teljesen új volt. Ezért mindenki nagyon lelkes volt.”
Oláh Zsolt, a JRSZ Diákbizottságának elnöke kiemelte, milyen kezdeményezők és nyitottak voltak a SZIK diákjai, míg a csapatmunkát illetően a közös megbeszélést és a szervezettséget hangsúlyozta mint stratégiai elemek, amelyek játék közben hasznosnak bizonyultak.
Voltak olyan diákok, akiknek meggyűlt a bajuk a lézersugarakkal, s így önmagukat is le kellett győzniük. Hódsági Kristóf (SZIK) így fogalmazott: „Azt hiszem, predesztinálva voltam arra, hogy konstans adrenalinlöketeket éljek át a lasertag alkalmával, mivel színtévesztő vagyok, így a sötétben villanásszerűen feltűnő zöld és narancs csíkok forgatagában sosem tudhattam, vajon csapattársat, vagy ellenfelet látok feltűnni a barikád másik végén, és azt is hozzávéve, hogy a pontosság és robbanékonyság sem szerepel az erényeim között a mindennapi életben, hamar kiderül, hogy nem az én nevem szerepelt a listák élén a menetek zárultakor kikerülő statisztikákban. De a program könnyedségét jelzi, hogy mindezek ellenére is élveztem.”
Feri (JRSZ) nevetve mutatta „harci sebét” is a szemöldöke alatt, bizonyítva hősies helytállását a (lézer)harcmezőn, s utalt csapatjuk stratégiájára, mely változó sikert hozott.
Többen reflektáltak a csapatjáték kohéziós erejére. Janka Feri, elsős SZIK-es diák így nyilatkozott:„Nekem nagyon tetszett a lézerharc, mert ez éppen egy olyan program, ami összehozza a játékosokat. Fontos a csapat együttműködése, az egymásrautaltság miatt figyelni kell mindenkire.” Egy felsőbbéves SZIK-es így értékelte a napot: „A lézerharcban az tetszett nekem a legjobban, hogy éles helyzetben láttam a „csapatot”: gyorsan kellett reagálni, az emberek félretették a kötelező udvariassági köröket, és kiderült, hogy kire hallgatnak legjobban. Én a sárga csapatban voltam, szinte az összes meccset mi nyertük meg: jobb volt a kommunikációnk, és gyakrabban mozogtunk együtt is.”
Zubor Ágnes (JRSZ) szerint: „ami a legjobb volt benne, az az, hogy sötétben volt és csak a csapatszínek világítottak (meg a világos ruhadarabok). A másik, ami nagyon sokat dobott a hangulaton, az a zene volt. Nekem nagyon tetszett.”
Hatala Imre (SZIK) kiemelte, hogy „közösségileg is hatalmas élmény volt, nagyon jó csapatépítő program: izgalmas, megmozgató és közelebb hozta az embereket a közös játékban.” Nyitott, együttműködő és barátságos diákokat ismert meg a JRSZ-esek személyében.
Szebellédi Áron, a SZIK Diákbizottságának elnöke így fogalmazott: „Abszolút tetszett. Nagyon élveztem, és úgy láttam, hogy ez mindenkire igaz. Volt, aki megbújva kempelt, volt, aki önfeláldozóan rohant a harc sűrűjébe. Épp aki mellé kerültél, azzal fedeztétek egymást.” A vacsora kapcsán pedig hozzátette: „Tök jó volt Ricsivel (JRSZ), és más SZIK-esekkel arról beszélni, hogyan lehet jól belehelyezkedni romaként az orvostanhallgatói életbe: milyen kihívások, és milyen lehetőségek vannak.”
Baranyi Zoltán (JRSZ) is a közösségi élményt tartotta meghatározónak: „Többek között azért tetszett, mert volt alkalmam ismerkedni olyanokkal, akiket eddig nem ismertem. Na meg persze a játék is nagyon jó volt. A SZIK-esek nyitottak voltak, és jó volt velük beszélgetni.”
Minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a „csapatépítés” és az ismerkedés sikerrel zajlott, ahogy ezt Nagy Sára (SZIK) is említi: „Úgy érzem, közelebb kerültem a JRSZ-esekhez, sokukkal tudtam beszélgetni.” Radics Gerald (JRSZ) véleménye egybecseng Saciéval, mint mondja „Úgy gondolom, hogy sikerült a SZIK-esekhez közelebb kerülnöm. Meg is hívtak egy közösségi estjükre zongorázni.” Szénási Dezső (JRSZ) így összegezte az estét: „Nagyon kellemesen éreztem magam a társaságban. Azóta több SZIK-essel is tartom a kapcsolatot.”
Hódsági Kristóf (SZIK) szavai pedig már a jövő felé mutatnak: „Jó élmény volt kicsit átélni, hogy mit is jelentene a ’testvérkollégiumi’ lét. Arra indított ez a beszélgetés, hogy elkezdjek gondolkodni, miként lehetne jól áthidalni azt a – fizikailag csupán félórás, de együttműködés szempontjából jóval nagyobb- távolságot, ami most a Horánszky utca és Kispest közt van. Ezek a programok jó alapot jelenthetnek, melyről elindulunk.”