kör_logo_fa

Lelkigyakorlat, 2015. április 24-26.

A Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium tavaszi lelkigyakorlatának idén Győr adott otthont.

A péntek délutántól vasárnap délig ívelő program leginkább egyfajta “kóstolással” rokonítható: alkalom volt ez annak megízlelésére, hogy miféle nyugalommal, békével kecsegtetnek a jézusi tanok. Az édes-iga – könnyű-teher allegóriáját kifejezetten nehéz egy európai nagyváros kellős közepén felelősségteljes egyetemistaként megélni, így az efféle programok elsősorban az elcsendesedés motívumát húzzák alá.

Ahogy az a “kóstolásokkal” lenni szokott, a lelkigyakorlat ütőerejét sem annak hossza adta. Mégis, ez a kevés idő is elég volt Béri Renátó kármelita atyának, hogy – túlzás nélkül élethosszig kitartó – gondolatokat adjon át az istenképekről. Mivel mindennapjaink sokszor benyomások, hangulatok, érzelemszerű gondolatok rapszodikus villogásából állnak, ezért éppen egy stabil, személyessége miatt megdönthetetlen Krisztus-portré volt az – annak persze elvontabb értelmében -, ami a leginkább hasznunkra válhatott. Lelkiismeretes kísérését az atyának ezúton is nagyon köszönjük!

kör_logo_fa