Gyökerek Tábor 2014

Idén július 11-e és 19-e között került megrendezésre a Gyökerek Tábor, melyet a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium hallgatói, öregdiákjai és lelkes önkéntesek szerveztek immár 12. alkalommal.

A Tábor célja, hogy a táborlakók – a határon túli, hátrányos helyzetű magyar gyerekek-  egy életre szóló élményt kapjanak, valamint, hogy közelebb kerüljenek a magyarságukhoz, a magyar kultúrához, Magyarországhoz. Mindezt pedig olyan módon történjen, hogy ne az évszámok és a földrajzi nevek legyenek a középpontban, hanem a személyes kapcsolat, a törődés, a párbeszéd és a szeretet.  

A táborba a 2014-es évben négy helyszínről érkeztek a gyerekek: Kárpátaljáról (Beregszász), Erdélyből (Csíkszentlélek), Délvidékről (Töröktopolya, Törökbecse) és Magyarországról (Várgesztes). A tábor egyik programján, a bemutatkozó esten, a különböző csoportok bemutathatták, hogy honnan jöttek, ők hogyan élik meg hazájukban a magyar kultúrát. Hallhattunk Szabó Lőrinc verset, magyar népdalokat és magyar néptáncot is furulyakísérettel. Egy másik este folyamán a tábor vendégei voltak a Gryllus testvérek, akik könnyed muzsikájukkal elkápráztatták a gyerekeket – a koncert végén már az egész közönség énekelt.

A „melyik program volt a legjobb?” kérdésre a gyerekek többsége a balatoni napot válaszolta, amikor meglátogatták a tihanyi apátságot, kipróbálták a visszhangot, majd nagyot fürödhettek a tóban.

Külön kiemelhetjük még az emelkedett hangulatot a buszos utazások alkalmával, amikor az egész busz egy emberként énekelte a magyar slágereket gitárszó kíséretében. A napi rutinhoz hozzátartozott a reggeli torna és az esti ima is, majd napközben többnyire Budapest utcáit jártuk és a legfőbb nevezetességeket néztük meg. A tábor rendkívül aktív és tartalmas napjain a gyerekek öröme és boldogsága áthatott a szervezőkre, nekik is életre szóló élményt nyújtva.

A tábor részletes históriája, napi lebontásban ide kattintva olvasható.

Hálás szívvel köszönjük a szervezők és az összes táborozó gyermek nevében minden támogatónknak és- segítőnknek, hogy erkölcsi, fizikai vagy anyagi formában a Gyökerek Tábor mellé álltak. Bízunk benne, hogy jövőre is hasonlóan nagy dolgokat vihetünk véghez több mint 30 gyermek életében, és lelkesen megélhetjük a tábor központi gondolatát: “TEGYETEK JÓT, MERT TUDTOK!” 

 

További információ, képek:

http://gyokerektabor.hu

http://facebook.com/gyokerektabor

http://szentignac.hu