Armin Vincentius Fábian Hogy mi a S(Z)IKER titka? Miből áll a mi nyári táborunk varázsa? Először is, szükség van szervezőkre és helyszínre. Főhadiszállásunk a hűség városaként ismert Sopronon is túl, egy erdei iskolában volt Haraszti Rajmund, a Diákbizottság idei elnöke és Prajczer Petra öregdiák szervezésében.
Másodszor, szükség van a közösségre. A felsős szakkollégistákra, akikkel egy légtérbe kerülve a félénk elsősök minden szorongása pillanatok alatt elpárolog – és az izgatott elsősökre, akik mindannyian új értékeket hordoznak magukban, naivitásukkal és érdeklődésükkel talán a felsőbb évfolyamot is emlékeztetve arra, miért is érdemes SZIK-esnek lenni.
Harmadszor: kreativitással ötvözött szakmaiság. Városnézésünk a hagyományostól eltérően kis csapatokban zajlott, kincskereső jelleggel több állomást jártunk végig izgalmas feladványokon agyalva. Egy biciklitúra és a Fertő-tó látogatásával egybefűzött kirándulás alkalmával megtekintettük a Páneurópai Piknik emlékhelyét is. Egy rövid színdarab keretében megismertük ennek a jelentős történelmi eseménynek a körülményeit és a színészi játék egy rekeszizmot sem kímélt meg – így bátran kijelenthetem, hogy ez a tudás örökre megmarad emlékezetünkben.
Negyedszer: segítőkészség a Rektori hivatal részéről. Avagy fejtágítás, kinek hogyan tetszik. Gyors, hatékony összefoglalót kaptunk a legfőbb tanulmányi és adminisztratív teendőnkkel kapcsolatban. Mindezt humorral, kedvességgel és megértéssel fűszerezve.
Ötödször: támogatóink által szebbek a napok. Mikor legközelebb újra Sopronban járunk, mindenképp a Tescót, az Auchant és a Niki pékséget választjuk. Közreműködésük és segítőkészségük sokat hozzátett a remek táborhoz!
Hatodszor: összetartozás. Ez kapcsolódik ugyan a közösséghez, de nem elég egyszer kiemelni. Az utolsó estén kiváló seniorjaink egy beavatási ceremóniát szerveztek nekünk. Gyertyafény, mennydörgés, énekszó. Sok-sok csillogó tekintet. Meghatottság. Seniori beszédek, és az egyikben elhangzó néhány mondat, amely, úgy érzem, egész Ignácos utamon elkísér majd: „az Ignácos énemért 15 évesen rajonganék; 30 évesen büszkén fogok rá gondolni; 70 évesen pedig hálával fogok visszatekinteni az itt töltött időre.”
A cikk szerzője Katja Kirilenko elsőéves szakkollégista.