Takács Bálint 14 óra alvás és jó pár forró fürdő után billentyűzetet ragadva kihasználtam újdonsült Kommunikációs Team tagságomat, és elhatároztam, hogy felidézem a nyári tábor nyújtotta izgalmakat, egyrészt, hogy dokumentálhassuk a jövő nemzedékének ezeket a fantasztikus napokat, másrészt, hogy bemutassuk a nagyvilágnak, hogyan is táborozik az Ignác.
Számomra már a lejutás is egy élmény volt, már-már a kisiskolás időkre emlékeztetett, amikor mindenki hozta a kis édességét, chipsét, szendvicsét és ezeken osztozva, beszélgetve mentünk osztálykirándulni. Miután sikerült befoglalnunk egy fél vagont a Déliben, kényelmesen elhelyezkedve elkezdtük megosztani egymással nyári élményeinket; valaki kipihente a reggeli korán kelést, valaki pedig a szalámis szendvics bódító illatával töltötte meg a vagont.
Megérkezve a Kolostor felé vettük az irányt, ahol a szállásunk volt. Szervezőnkkel, Herbath Lilivel találkozva újfent a boldog viszontlátás örömével telve elfoglaltuk helyeinket, majd elkezdődött az igazi Ignácos tábor. A délutáni fórum után az első este az elsősök megérkezésével kezdődött, majd ismerkedéssel folytatódott. Mint kiderült, idén is olyan csapattal bővült a nagy családunk, akik majd rengeteget segíthetnek nekünk és mi is rengeteget adhatunk nekik. Természetesen mindenkinek nehéz dolga volt, bár a „régieknek” csak egy tucat nevet kellett megjegyezni, a gólyáknak kihívást jelentett a több, mint hatvan új arc.
A vasárnap reggelünk már korán elkezdődött, és egy kiadós reggeli után beosztottuk a teameket, hogy a nap folyamán már ismerkedhessünk, kik lesznek a kollégák az elkövetkezendő évben. Ezek után az elsősöknek néhány technikai információ hangzott el, az idősebbek pedig rektori tájékoztatón vettek részt. Ebéd után sportoltunk egyet, a fociban olyan szinten elmerülve, hogy nehezen szakadtunk csak el a Celldömölki műfüvestől. Viszont a következő program igazán kihagyhatatlan volt.
A délután folyamán ellátogatott hozzánk Sólyom László, volt köztársasági elnök. Ezen beszélgetés során kötetlenül kérdezhettünk tőle, és ő szívesen megosztotta velünk minden élményét. Sok olyan tapasztalatot hallottam Elnök úrtól, ami mindannyiunk számára hasznossá válhat a jövőre nézve. Megtisztelő volt, hogy egy olyan emberrel találkozhattunk, aki szervesen részt vett a magyar törvényalkotásban és átélte annak számos oldalát. Mégis, ami igazán megmaradt, hogy a beszélgetés inkább volt személyes, mintsem hivatalos, így sokkal inkább magáénak érezhette az ember Sólyom László egy-egy gondolatát, nézetét, vagy akár egész világszemléletét.
A vacsora után megtartottuk az első SZIK-es nyolcast, a celldömölki Bencés apátság romjainál. A lelki elmélyüléshez és felüdüléshez minden adott volt; a Varga Laci atya által tartott misét fáklyák, és a lemenő nap fénye világította meg. Így köztünk volt az a tűz is, melyet mindannyiunk a szívében visel az év folyamán, és amely átsegít minket számos nehézségen, valamint, ahogy Barnabástól megtudhattuk, a Mennyország is, amely naplementekor egy pillanatra megnyílik.
Másnap a szokásos ébredés-reggeli kombináció után Rohály Gábort hallgathattuk meg, majd Varga Laci atya tartott előadást ebéd után. Később a kitűzött cél a Ság-hegy volt, amit sikeresen megmásztunk, majd pedig elkezdődött egy utolsó leheltig tartó számháború. A csapatok kijelölése után mindenki megkapta a zászlókat, és elhelyezkedett a hegy egyik sík pontjának két oldalán. Számomra hatalmas élmény volt a háború, hiszen már régen nem volt részem egy ilyen izgalmas és dinamikus játékban. Az egyetlen törést az okozta, hogy bár nyert a csapatunk, ezek előtt Rektor úr sikeresen leolvasta a számomat, kezemben az ellenfél zászlójával sprintelve, körülbelül tíz méterrel a cél előtt. De hát van ilyen. Legközelebb visszaadom.
A háború után elcsigázva indultunk el esti helyszínünk, a Danka Pincészet felé. A szőlősgazdák már izgalommal vártak minket – na meg egy-két üveg pálinkával. A helytörténeti ismertetés után elkezdődött a borkóstolás. Öt féle, a Ság-hegyen termő szőlőfajtákból készült bort kóstolhattunk meg. A finom nedűk, a jó levegő és a hozzáértő, művészi társaság aztán arra buzdított minket, hogy a hegynek egy pár rég nem hallott magyar dallal tisztelegjünk. Zengett a Ság-hegy, felzavartunk mindenkit, aki esetleg elálmosodott volna a bortól. Teljesen fáradtan, de annál nagyobb élményekkel tértünk vissza a szállásra, a Kolostorba.
A keddi napon szokásosnál még korábban keltünk, hiszen várt ránk a „Fishbanks” nevű játék. Nagyvonalakban a játék lényege , hogy hat csapat kap egy tengert, aminek van mély és sekély része. Minden csapat egy-egy vállalat, ahol a cél a fenntarthatóság és a profit maximalizálása. Magyarul, minél több pénzt szerezve próbáljuk meg nem kipusztítani a halpopulációt. A játék elején voltak próbálkozások, hogy tartsuk előtértben a fenntarthatóságot, de mint később kiderült, a kapitalista szellem mindnyájunkban ott lakozik, így ha egy-egy csapat egy kis plusz hozamra akart szert tenni rögtön felborult az egyensúly. Természetesen 10 kör után sikerült lehalásznunk a mély tengert. A szervezők azonban megnyugtattak minket. Igaz, nem követendő példa, de ez a valós életben is így megy. A délután során a korai ébredést a Celldömölki termálfürdőben pihentük ki. Lehetőségünk volt szaunázni, pezsgőfürdőzni, vagy akár úszni. A vacsora után a seniorok egy meglepetéssel készültek elsőseinknek. Egy hagyományteremtő „beavatási szertartáson” vehettek részt, amelynek keretében három fáklyát adtunk át elsőseinken. Átadtuk nekik a tüzet, amely már velünk volt a szentmisén is, hogy végigkísérje őket is egész életük során. Azt a tüzet, amely már ott volt bennük régóta, de most az Ignácba kerüléssel megpróbáljuk ezt bennük felszítani. Ezek után következett a szokásos záró buli, ahol hajnal 4-5-ig roptuk a táncot.
Másnap már tudtuk, eljött az utolsó nap, de nem szomorkodtunk, hiszen éreztük, hogy ez a tábor nem a vég, hanem egy új kezdet. Egy új évnek a kezdete, új lehetőségekkel, új arcokkal, de a régi, megszokott Ignáci lelkülettel, otthonossággal. Egy fórum után felpakoltunk, és ki-ki elindult a maga útján hazafelé.
Számomra ez már a negyedik tábor volt a kollégiumban, de máig igaz, hogy még mindig tudok újat tanulni minden egyes ilyen alkalommal, akár a régiektől, akár a gólyáinktól. A családunk tehát újra kibővült, és úgy gondolom, a régiek ugyanolyan lelkesedéssel, izgalommal és kíváncsisággal várják ezt az évet, mint ahogy a gólyák. Akárhányszor új emberrel ismerkedünk meg, kapunk egy új dolgot, alakulunk és alakítunk. A táborra nem lehet szavakat találni. Ezt meg kell élni. Ennek ellenére remélem, hogy sikerül éreztetnem ezzel a pár sorral, hogy milyen is volt ez a szűk hét, amit együtt töltöttünk. Személy szerint szeretném megköszönni Herbath Lilinek ezt a pár napot, hiszen olyan évkezdést sikerült szerveznie, ahol mind lelkileg, közösségileg és szakmailag is többek lettünk egy kicsit.
Végül pedig egy útravaló az előttünk álló évre: „Válaszd azt az életformát, és azt a feladatot, amelyben szeretőbb emberré válsz.” – Keresztes Szent János