Hertelendy Barnabás Minden jó, ha a vége jó. Ez a közmondás hála Istennek beigazolódott az idei tanévben is annak ellenére, hogy néhány hónappal korábban nem sok előjele mutatkozott.
A járványügyi korlátozások fellazulását kihasználó intenzív felvételi hét után úgy gondolom, nem csak formálisan adtunk hálát Istennek tanév-végi évzáró ünnepségünkön. A hosszú karantén-időszak ugyanis megtanította nekünk, hogy becsüljük meg személyes emberi kapcsolatainkat, közösségeinket, s ezután a rövid, de tartalmas együttlét után talán még fájdalmasabb volt a búcsú, mint azelőtt. Ám minden búcsú akkor jó, ha fájdalmas, hiszen jelzi: ami eddig történt, jó volt.
Ünnepségünk szentmisével vette kezdetét a Jézus Szíve Jezsuita templomban, melyet Ulrich atya, kollégiumunk volt rektora mutatott be lelkészünk, Bellovics Gábor koncelebrálásával. Zenei szolgálatával Janka György szakkollégista társunk színesítette a liturgiát.
A Te Deum hivatalos részét megkezdve rektorunk, Sárvári Balázs személyes hangvételű beszédében többek közt felhívta figyelmünket arra, hogy milyen fontos a „visszatérés öröme és a búcsúzás fájdalma közti megérkezést felismernünk”, és így kihasználnunk a rövid együttlét minden egyes percét.
Haraszti Rajmund leköszönő Diákbizottsági elnökünk beszédében kiemelte az alelnökök munkáját: elmondása szerint a négy alelnök hiányában messze nem lett volna ilyen sikeres az év. Szakkollégiumi diákbizottságaink esetében nagy hagyománya van a különböző szimbólumoknak, illetve képeknek, a leköszönő Diákbizottságot pedig idén a sarki fény jellemezte:
„Ha kicsit is tisztában vagytok a sarki fény dinamikájával, akkor tudhatjátok, hogy az nem csak zöld tud lenni, hanem intenzív naptevékenység esetén akár lila, vagy piros is. És ha jól emlékszem, abban egyeztünk meg, hogy mi, kollégisták leszünk a naptevékenység, és az Ignác lesz a sarki fény. És én bátorkodom látni a lilát és a pirosat is.” – jelentette ki Haraszti Rajmund.
A SZIK Alumni képviseletében Pólya Viktor mondott beszédet. Köztünk töltött életéveiből merítve mélyreható tanulságokat hozott, és egyben felhívta figyelmünket kollégista létünk felelősségére is:
„Rájöttem, hogy az a gondolat, hogy amit itt csinálunk a Szent Ignácban, az felkészít minket valamire, ami ezután jön, az téves. Mert ezek a dolgok most történnek. És ez már az. Amikor ti jótékonysági koncerteket, vagy gyűjtéseket szerveztek, akkor nem arra készültök, hogy felelős, szolidáris állampolgárok legyetek a jövőben. Ez már az. Felelős, szolidáris állampolgárok vagytok. Amikor korrepetáljátok a fiatalokat, akkor nem arra készültök, hogy majd amikor meg kell osztanotok tudásotokat, akkor lássátok, hogy milyen módszerekkel lehet ezt tenni. Ez már az. A tudás bennetek van és használjátok. Amikor imádkoztok, akkor sem arra készültök, hogy ha találkoztok Istennel, akkor tudjátok, hogy mit kell mondani. Ott van. Hall benneteket, szól hozzátok. Ez már az. És amikor az egységre törekedtek, és a széthúzás ellen küzdötök, akkor nem arra készültök, hogy majd a családotokban vagy a munkahelyeteken is az összetartás emberei legyetek. Mert ez már az. Itt alakul a kezdete mindennek. És amikor becsületesek akartok lenni, amikor elmosogattok; amikor megbízhatóak akartok lenni, vállaltok egy feladatot, és megcsináljátok, és amikor tisztességesek akartok lenni egymással szemben, akkor nem arra készültök, hogy amikor majd cégvezetők lesztek, vagy politikusok, vagy bármilyen más munkahelyen feladatot kaptok, akkor ne lehessetek megvesztegethetők. Ez már az. Itt alakul ki. És ez az érzés, hogy ez már az, igazán visszatekintve lesz nyilvánvaló.”
Ezután a kollégiumi díjak átadása következett. Sárvári Balázs személyenként elismerésben részesítette a Felvételi Bizottság és a Diákbizottság tagjait is emberfeletti munkájukért és példájukért.
Ezt követően a következő tanévre megválasztott Diákbizottság tett esküt, majd az elnök, Pudleiner Kristóf tartotta meg beszédét.
Beszédében három dolgot emelt ki a következő év sarokkövei közül, amiket csapatával célként tűz ki: a keresztény értékek melletti kitartást, a jubileumi év sikeres megvalósítását, illetve a közösség kohézióját és toleranciáját.
Ezután az ünnepség hivatalos része egy csoportképpel zárult, majd kimentünk a templomkertbe, ahol a Közösségi Team finom ebéddel és szörppel fogadott minket. Közben tartalmas beszélgetésekre került sor az Alumni tagokkal együtt.
Szokás továbbá a SZIK-ben, hogy a születésnaposokat Ároni áldással külön-külön köszöntjük fel. Idén azonban a karantén miatt az elmúlt időszak születésnaposait közösen ünnepeltük.
A köszöntés után átvonultunk a kollégiumba, ahol megtartottuk végzőseink búcsúztatóját. Sok hálával és meghatódottsággal teli könnycsepp gurult végig a mosolygós arcokon nemcsak a búcsúzók, de a búcsúztatók részéről egyaránt. Elsősként megdöbbentő élmény volt számomra, hogy az évzáró nem csak a várva várt vakáció bilincseinek utolsó reccsenése tud lenni, hiszen az ember szívének fele igen csak maradna a kollégiumban.