Merre tovább? A keret változik, a célunk nem

Április van, Húsvétot ünnepeltünk. Ekkor emlékezünk meg arról a pillanatról, amikor az első keresztények számára hirtelen minden veszni látszott: oly’ sok tanítás és csoda után meghalt a Megváltó.  „Merre tovább, Uram?” – tették fel a kérdést a tanítványok.

A választ nem láthatták előre, pedig az Egyház ma is abban gyökerezik. A teljes reménytelenségből a Húsvét jelent kilábalást, amikor maga a feltámadt Krisztus nyújtja nekünk az átszúrt kezét, hogy Vele kezdjük meg újult erővel a munkánkat.

Az elmúlt hónapok előre nem látható változásokat hoztak mindannyiunk és a Szent Ignác életébe. Napok alatt kiürült a könyvtár, elcsendesedett a kurzusoktól hangos Párbeszéd Terme, és a mindig nyüzsgő konyha is. Hirtelen minden vezetői vízió, gondosan előre megalkotott teamstratégia vagy közösségi program feloldódott a járványhelyzet nagy bizonytalanságában. Az első napok tanácstalansága érthető volt: bezárnak az egyetemek, az emberek hazamennek és a Horánszky 18 pedig jórészt kiürül. Merre tovább?

Hiszen minden ide köt minket, szakkollégistákat. Itt éltük meg a mindennapokat, itt voltak a kápolnában a Keddimák, a konyhában beszéltük meg az élet nagy dolgait, és Folyóiratolvasóban tartottunk team- vagy éppen projekt gyűléseket. Itt minden adott volt arra, hogy tenni akaró egyetemistákként, közösségben és biztonságban megéljük mindazt, ami fontos számunkra: szakmaiság, közösség, lelkiség és társadalmi felelősségvállalás.

Most pedig annyi közös munka és öröm után, ezek a biztonságos keretek hirtelen megszűntek.  „Merre tovább, Uram?” – tettük és tesszük fel a kérdést mi is.

A végkifejletet pontosan még nem látjuk, de egy valamit biztosan tudunk: folytatjuk!

Hiszen a Szent Ignác nem lakó-, hanem élő-közösség. Ennek a közösségnek csak egy kerete az épület, de nem a célja. A cél pedig továbbra is az értékeink megélése és továbbadása. Ez pedig nem változott, sőt, aktuálisabb, mint valaha!

A kollégiumi életünk tehát új keretek közé, külsős, online felületre költözött. A kurzusoktatókkal távoktatásra álltunk át, videokonferenciák, Zoom meetingek és e-mailben kiküldött anyagok, videók biztosítják a szakmai tartalmak átadásának megszokott közvetlenségét és tartalmát.

A Szimpóziumunkat elhalasztottuk, de Online Public lecture és Facebook csoportban lebonyolított, több tudományterülethez kötődő szakmai verseny vette át az eddig megszokott formák helyét.

A közösségben őrangyal-párok alakultak, naponta kapva ötletet arra, hogy hogyan derítsék fel a másik napját. A szokásos, nagycsoportos születésnapi összejövetel helyett pedig megtartottuk az első online köszöntést is. És bár nem hallhatjuk a vékony falakon átszűrődve a szomszédunk zenéit, a kolisok kedvenc lejátszási listái is össze lettek gyűjtve, hogy egymásnak szélesítsük a zenei ismereteit.

A kollégiumi imaalkalmaink is az internetre költöztek, a jezsuita miséken pedig élő közvetítésen lehet továbbra is részt venni.

Miután pedig befejeztük az online „költözködést”, azokról sem szabad megfeledkeznünk, akiket a kialakuló helyzet hátrányosan érint. Hallgatói közösségként ahhoz a csoporthoz fordultunk először, akiknek a leghatékonyabban és a legtöbbet tudunk segíteni: a diákokhoz. A távoktatás ugyanis sok helyen sajnos nem képes pótolni a normál tanórákat, ami a közelgő érettségi miatt még nagyobb kockázattal bír.

Első lépésként tehát fel lett mérve, hogy a kollégiumból ki, mit és milyen szinten tanítana ill. korrepetálna szívesen. Majd felvettük a kapcsolatot különböző középiskolákkal, hogy hol és mire van pontosan szükség, hol jön jól a segítségünk. A távtanítói programba egyre több kollégista és diák csatlakozik be.

A kollégiumi önkormányzatiságunk oszlopai, a teamek és a DB is minden munkát online platformra optimalizált. Az ülések és megbeszélések közös videó-híváson és online megosztott dokumentumokon keresztül folynak. Más projektjeink pedig folyamatos átszervezés alatt vannak, próbáljuk mindenben folytatni a munkát, és kihasználni az új rendszerek előnyeit.

Előbb-utóbb pedig ebből a szokatlan és új online rendszerből is megszokott és bejáratott keret születik majd, képessé téve minket arra, hogy új eszközökkel közeledjünk a célunk felé.

És addig merre tovább?

Addig alkalmazkodunk, és megéljük, hogy olyan dologra nyílik alkalom, amire egyébként soha: otthon, a családunkkal lehetünk, miközben teljes értékű szikes szakkollégisták maradunk.

A cikk szerzője Tóth Márton, szakkollégista, DB alelnök.