Ünnepélyesen lezártuk a tavalyi CKTV-t

Megkésve bár, de törve nem – így tartottuk meg a 2019/20-as Cédrus Komplex Tanulmányi Verseny díjátadó ünnepségét, immár az új tanév elejébe csúszva. A rendezvénynek a Csodák Palotája adott otthont, ahol a díjátadót megelőző órákat a győztes csapatok és a szervezők egyaránt önfeledt játékkal tölthették.

„Nagyon kedves gesztusnak találtuk, hogy nem csupán egy ünnepségre voltunk hivatalosak, hanem azt megelőzően a Csodák Palotájában is körülnézhettünk. Így biztosan még sokáig emlékezni fogunk az eseményre.”

(Kovács Eszter Éva, az első helyezett csapat tagja)

A díjátadót akkor kezdtük el szervezni, amikor bizonyossá vált, hogy a tavaszi, élő döntőt nem lehet megtartani a járvány miatt, és a versenyt az írásbeli fordulók pontszámaival kell zárnunk. Ekkor merült fel bennünk az a gondolat, hogy a veszélyhelyzet enyhülése után hívjuk meg a három legmagasabb pontszámot elérő csapatot Budapestre, és közösen, élőben ünnepeljük meg a győztesek nagyszerű teljesítményét.

Az eseményt Olasz Orsolya, a SZIK alumnája, a SOTE orvostanhallgatója és a verseny első főszervezője nyitotta gondolataival, lelkesítő szavaival. A továbbiakban hallhattuk Guba Enikő, elsőéves és Recskó Márk, frissen ballagott szakkollégista gondolatait a szakkollégiumiságról, a szakkollégiumunk értékeiről és arról, hogyan valósul meg egy projekt a SZIK-ben. Talán itt domborodik ki leginkább az, hogy a CKTV és szakkollégiumunk értékei és céljai ha nem is teljesen azonosak, de nagyon hasonlóak. Nem véletlen, hogy több korábbi versenyző be is adta jelentkezését hozzánk és felvételt nyert, ami mindig hatalmas öröm a szervezők számára. Az idei díjátadón tartott előadás talán már most felkeltette az egyik győztesünk érdeklődését a SZIK iránt:

„A kollégium bemutatása volt a kedvenc részem a díjátadón, mert betekintést engedett egy olyan világba, aminek én is szívesen a tagja lennék.”

Végül Füredi Barbara avatta be a megjelenteket a fordulókészítés rejtelmeibe, a fordulók mögött meghúzódó munkafolyamatokba. Ezt a nyeremények átadása és közös fotók készítése követte. Támogatóinknak köszönhetően rendkívül változatos és értékes nyereményeket tudtunk átadni a győzteseknek: a Nemzeti Színház és a Csodák Palotája több ajándékcsomaggal és belépővel, a VR Vidámpark, a Bad Chicken VR és a Bringóhintó ingyen belépőkkel, a Magyar Nemzeti Bank, a Jezsuita Rend és a a Libri-Bookline könyvjutalommal, a Gutmann Magyarország Zrt. pedig anyagi támogatással járult hozzá ahhoz, hogy a díjátadót ilyen sikeresen megszervezhessük.

Az eseményen, a verseny történetében először, átadásra került a CKTV vándorserleg is, amelyet a legeredményesebben szereplő iskola, ebben a tanévben a Veres Pálné Gimnázium vihet haza. Ebből az iskolából ugyanis az induló két csapat érte el összesítésben a legmagasabb pontszámot (a második és negyedik helyezést érték el).

A díjak átadása után az eseményt jó hangulatú, kötetlen beszélgetéssel zártuk. Megkérdeztünk néhány versenyzőt, hogy ajánlanák-e kortársaiknak a CKTV-t, és hogy mit élveztek leginkább a verseny során:

„Azt élveztem a legjobban, hogy nem lexikális tudás volt szükséges a feladatok megoldásához, hanem kutatni kellett.”

„A legnagyobb öröm számomra az volt, amikor hosszas munka után megfejtettünk egy-egy feladatot, azt hiszem a siker öröme még jobban összekovácsolta a csapatunkat.”

„Ez egy nagyon sokszínű, különleges verseny. Én már évek óta kerestem ehhez hasonlót.”

A győztes csapatoknak ezúton is köszönjük, hogy együtt ünnepelhettünk, beszélgethettünk, és gratulálunk eredményeikhez!

Az előttünk álló tanévben is újra várja a kihívást kereső gimnazistákat a Cédrus Komplex Tanulmányi Verseny!

 

Cikk szerzője: Hargitai Lili, szakkollégista