Tartalmas volt a JEK tanulmányi kirándulás Brüsszelben

Ötnapos tanulmányi kiránduláson vehettek részt a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium diákjai Brüsszelben más szakkollégisták társaságában.

A tanulmányutat ugyanis a Jezsuita Egyetemi Kollégiumok (JEK) szervezték, és az ignácosokon kívül részt vettek rajta testvérintézményeink, vagyis a Jezsuita Roma Szakkollégium, a szegedi Kaszap István Szakkollégium, illetve a Marosvásárhelyi Jezsuita Egyetemi Lelkészség hallgatói is. A program igen tartalmas volt: vendégeskedtünk Brüsszel több intézményében, és meglátogattuk a szintén jezsuita fenntartású Collegium Hungaricumot is Leuvenben.

Megtisztelt vendégszeretetével Navracsics Tibor úr, az Európai Unió kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa, akivel már többedik éve találkozhatunk Brüsszelben. Beszélgethettünk vele, és jóvoltából meglátogathattuk az Európai Bizottság épületét. Az Európai Parlamentben Szájer József képviselő úr fogadott minket. Látogatást tettünk az Európai Unió magyarországi nagykövetségén is Várhelyi Olivér nagykövet úrnak köszönhetően, Sztáray Péter NATO-nagykövet pedig a transzatlanti szövetség székházában fogadott bennünket.

A fontos brüsszeli intézmények látogatásán túl a Politico szerkesztőségébe is betekintést nyerhettünk, ahol Ryan Heath, a lap európai főszerkesztője fogadott bennünket, és beszélgetett velünk. Emellett meglátogattuk a Molenbeek negyedet is, ahol helyi idegenvezető segítségével kerülhettünk közelebb a terrortámadások miatt hírhedtté vált városrész valóságához.

Nem maradhatott el természetesen a leuveni látogatás a Collegium Hungaricumba sem. Külön örömünk, hogy idén ismét bent lakhat egy korábbi szakkollégistánk belgiumi testvérintézményünkben, akivel a tanulmányút során így találkozni is tudtunk.

Az egész tartalmas kirándulásnak örülünk! Reméljük, hogy a Brüsszelben ápolt kapcsolataink a továbbiakban is gyümölcsözőek lesznek. Emellett bízunk abban, hogy vendéglátóinkat viszontláthatjuk majd következő féléves programjainkon, vagy legkésőbb következő brüsszeli látogatásunkkor.

Bárdos Dávid