kör_logo_fa

Szakkollégiumi minősítő konferencia

2013. április 19-én szakkollégiumunkban került megrendezésre a szakkollégiumi minősítés tapasztalatait és fejlesztési lehetőségeit bemutató országos konferencia.

Feledy Botond rektor és Szendrő Péter, a Szakkollégiumi Minősítő Bizottság elnökének rövid köszöntője után az első kerekasztal beszélgetés keretében a szakkollégiumi mozgalom céljairól és szerepéről hallhattunk. Vendégünk volt Chikán Attila közgazdász, egyetemi tanár (BCE), a Rajk László Szakkollégium elnöke, továbbá Klinghammer István felsőoktatásért felelős államtitkár úr és Stumpf István jogász, politológus, alkotmánybíró – utóbbiak kollégiumunk Tanulmányi Tanácsának tagjai. A beszélgetésben részt vett még Szendrő Péter és Feledy Botond is.

 

A szakkollégiumi minősítés kapcsán Chikán Attila elmondta: napjainkban közel száz intézmény pályázik a minősítésre, a folyamat keretek között tartása érdekében mindenképpen szükséges az eljárás, továbbá a vizsgálat egy külső képet is adhat az adott kollégiumról. Stumpf István hozzátette, hogy a szakkollégium a tudás megszerzésének minőségi forrása, egy értékelvű intézmény, amely egy felelős értelmiségi réteget hivatott felnevelni, emellett kiemelte a szakkollégiumok egymás közötti viszonyának fontosságát is. Klinghammer István a szakkollégium és a kollégium közötti különbségre világított rá, míg Szendrő Péter a közösség fontossága mellett azt is megemlítette, hogy bár minden intézménynek rendelkeznie kell egy egyedi ismertetőjellel, de emellett egységes színvonalat is kell képviselniük. Ezután a minősítést nem szerzett szakkollégiumokról esett szó. Klinghammer István szerint az intézményt fenntartó egyetemnek is a cím megszerzése a célja, hiszen ez növeli a hírnevét. Szendrő Péter itt megemlítette fenntartói szakkollégiumok előnyét, a multidiszciplinaritást, Chikán Attila pedig kiemelte a szakkollégiumok autonómiájának fontosságát.

Az egyetem és a hozzá tartozó szakkollégium kapcsolatáról Klinghammer István úgy vélekedett, hogy az egyetemnek kell fellépnie egy bizonyos elvárással a kollégiumok felé, hiszen hallgatóinak legjobbjait tömöríti az utóbbi intézmény. Szendrő Péter a kérdés kapcsán megjegyezte, hogy a szakkollégiumok mindig is alulról szerveződtek, a fiatalok hozták létre őket, így bizonyos fokú szabadságot kell adni nekik, ugyanakkor elvárásokat is kell támasztani. Chikán Attila még azt tette hozzá, hogy az ideális kapcsolat az lenne, ha az egyetem a fizikai feltételeket (pl. épület) biztosítaná, minden másban viszont szabad kezet adna a szakkollégiumnak.

Ezek mellett Stumpf István elmondta, hogy a szakkollégium egy életforma is, amely nagyon gyakran szembemegy az elterjedt, divatos egyetemista viselkedésformákkal. Feledy Botond ugyanakkor azt is fontosnak tartotta elmondani, hogy az egyetemi szakkollégiumok mellett a fenntartói modell is egy megoldás lehet.

A következő kérdés arra irányult, hogy vajon milyen szempontokat lehet figyelembe venni egy minősítő eljárásnál. Klinghammer István példának a szakkollégiumban oktató tanárok rangját, vagy a hallgatók későbbi elhelyezkedését hozta fel. Szendrő Péter a TDK-t, valamint az egyéni fejlődést emelte ki, míg Stumpf István a szakmai és kollégiumi/közösségi elemek kényes egyensúlyát hozta szóba, ugyanis a szakmaiság mellett az emberség, a jó emberek nevelése is nagyon fontos, amely szempont gyakran hiányzik a felsőoktatásból. Chikán Attila még hozzátette, hogy bár a kormányzat nem igazán tudja támogatni a szakkollégiumokat, de a mai keretek között szerinte a jelenlegi rendszer a leginkább fenntartható.

A beszélgetés egyik utolsó kérdése a szakkollégisták társadalmi szerepvállalására, illetve ennek lehetséges módjaira vonatkozott. Feledy Botond itt a másokért élő ember példáját hozta fel, valamint azt is megjegyezte, hogy ez a fiatalok számára a legjobb időszak, hogy azon társadalmi rétegekkel megismerkedjenek, amelyeknek esetleg később vezetői lesznek. Szendrő Péter az ismerősök behívását a kollégiumba, vagy a gimnáziumi népszerűsítést is jó ötletnek tartotta. Ezek mellett Klinghammer István és Stumpf István a személyi példamutatást emelték ki. Végül Chikán Attila a Rajk Szakkollégiumban működő közösségi tevékenységekről beszélt, mint a vácegresi faluprogramról, a Szabó Kálmán tehetségprogramról, a tüntetéseken való aktív részvételről vagy a vasárnap esténként megrendezésére kerülő teaházakról.

Ezután egy rövid kávészünet után folytatódott a program: Csermely Péter előadása következett, amin egyrészt a magyarországi, másrészt a külföldi tehetséggondozási programokról hallhattunk, valamint az esetlegesen felmerülő nehézségekről, illetve a jelenlegi legfontosabb feladatokról.

Nem sokkal később kezdődött a második kerekasztal-beszélgetés, amin részt vett Bauer Béla főiskolai docens, szociológus; Csermely Péter, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács elnöke; Cziráki Szabina, az Országos Tudományos Diákköri Tanács titkára, valamint Sipka Bence, a SZEF Kommunikációs Bizottság és szakkollégiumunk tagja. Sipka Bence első kérdése úgy hangzott, vajon szolgálja-e a gimnázium a tehetségek kibontakozását – vagy ki is számít ma tehetségnek Magyarországon? Bauer Béla szerint ezt a társadalom határozza meg, ugyanakkor Csermely Péter azt fejtette ki, hogy leginkább a tehetség kiteljesedése tesz valakit igazán tehetségessé. Ugyanakkor fontos tényezőnek tartotta az értelmet, az érzelmet, a kreativitást – ezekhez Cziráki Szabina még hozzátette az önmanagement jelentőségét, a továbbfejlődést vagy a közeg megtalálásának képességét mint fontos szempontot. Csermely Péter kiemelte a középiskolai meghatározó tanárszemélyiség fontosságát, míg Bauer Béla a motiváló közeg szerepére világított rá.

A felvételi rendszer kapcsán Csermely Péter és Cziráki Szabina elmondta, hogy nagyon sok egyetem nyitott a középiskolai tehetségekre, ugyanakkor az egyetem a kiteljesedés lehetősége: ennek lehet fontos színtere a szakkollégium. Bauer Béla ugyanakkor azt is hozzátette, hogy sok tehetség az új, ismeretlen közeg miatt veszik el. Egy másik kérdés a felsőoktatásból eltűnő személyes kapcsolatra irányult: vajon képes-e ezt a szakkollégium pótolni? Bauer Béla szerint rendkívül sajnálatos, hogy az egyetemekről kiveszett a beszélgetés, a tanár-diák kommunikáció lehetősége, hiszen a professzorok még más korban nőttek fel, akkoriban még nem volt jellemző a felsőoktatás tömegesedése. Csermely Péter azt tette hozzá, hogy mind a tömegesedés miatt eltűnt személyességet, mind a bolognai rendszer miatt széteső közösséget a szakkollégium pótolhatja, emellett mintaadó funkciója is van.

Egy újabb, rövid kávészünet után megkezdődhetett a szakkollégiumi Chartáról szóló vita, ahol két fő kérdéskörről esett szó: egyrészt, vajon szükséges-e a Charta azon pontja, amely kiköti, hogy a szakkollégistáknak együtt kell lakniuk. A másik kérdéskör az autonómiára irányult: vajon lehet-e beleszólása a fenntartónak a kollégium ügyeibe, például a felvételi rendszerbe. Rendkívül izgalmas volt megismerni a különböző szakkollégiumok véleményét az egyes kérdésekről. A szellemi párbaj után egy jó hangulatú fogadásra került sor, majd akik kedvet éreztek magukban, egy táncos mulatságon vehettek részt a Bibó István Szakkollégiumban.

Úgy gondolom, senki sem bánta meg, aki részt vett ezen a programon. Amellett, hogy rendkívül érdekes beszélgetéseket hallgathattunk, az ország más tájairól ideérkező szakkollégistákkal is találkozhattunk. Köszönet Sipka Bencének a szervezésért és Pálvölgyi Zsigmondnak az egész rendezvény összefogásáért.

Takács Bálint, szakkollégista

kör_logo_fa