Otthon a világban… és a Horánszky utcában – Hernádi Zsolt látogatása

30 év – pontosan ennyi idő telt el a két legutóbbi alkalom között, amikor Hernádi Zsolt, a MOL elnök-vezérigazgatója a Horánszky utca 18-ban járt. Ez alatt a harminc év alatt viszont az egykori rajkos szakkollégista Magyarország egyik legbefolyásosabb és legvagyonosabb embere lett. Az alma materbe való visszatérés így érthető módon sok szép emléket idézett fel az elnök úr emlékezetében, még úgy is, hogy a Rajk László diákjai helyett ma már a Szent Ignác egyetemistái szorgoskodnak az épületben.

Hernádi úrral a beszélgetés igen bensőséges hangulatban folyt, készségesen és minden kérdésre válaszolva mutatta be nekünk életútját. Komoly önreflexiókon keresztül adta át nekünk az életében felismert igazságokat, melyek közül kiemelte, hogy a szerencse és az emberekkel való helyes kommunikáció mennyivel fontosabb tényező lehet egy karrier felépítésében, mint egy, a területhez kapcsolódó diploma.

MOL-beli pályafutásának példáin haladva kihangsúlyozta, hogy az olajiparban mekkora jelentősége van a nemzetközi kapcsolatoknak, a globális politikai helyzetnek. Emellett az internet fogyasztás- és trendformáló erejére is kitért. Véleménye szerint az internet világában az innováció meghatározó szerepet tölt be az energiaágazatban, s ezt ő a MOL esetében is igyekszik megvalósítani.

Köszönjük szépen az elnök úrnak, hogy elfogadta a meghívásunkat, s hogy ilyen és efféle mondatokkal építette a jövő értelmiségének gondolattárát:

„Egy gazdag ember esetében nem az a legfontosabb, hogy hogyan jutott vagyonához. Hanem az, hogy ezt a vagyont visszaforgassa a közösségbe, amely közvetve vagyonhoz juttatta őt.”