MÜPA stratégiai együttműködés

A Müpa és az ország 19 neves szakkollégiuma, köztük a SZIK, stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a múlt héten. A Müpa közös projektek indítására és az intézmény programjain való intenzívebb részvételre hívja a szakkollégistákat.

 

A megállapodás célja elsősorban az, hogy a fiatalok és a Müpa között párbeszéd alakuljon ki az intézmény programjait és lehetőségeit illetően. A kapcsolatépítés 2014 decemberében kezdődött, akkor 9 partnerrel. A 2015 májusáig tartó tesztidőszak sikere nyomán a program kibővült, a most aláírt megállapodás további 10 partnerrel a 2015. októbertől 2016. júniusig tartó időszakra szól: ezekben a hónapokban a szakkollégiumok és a Müpa kölcsönösen támogatják egymást közös kommunikációval és különféle programokkal egyrészt a Müpában, másrészt más helyszíneken.

A következő hónapok tervei között kerekasztal-beszélgetések, előadások megvalósítása, közös kezdeményezések és projektek szerepelnek. A hallgatók és a Müpa együtt fejlesztik tovább a szintén 2014 decemberében elindított Egyetemi Nagyköveti Programot is. A megállapodás egy újabb, konkrét lépés ahhoz, hogy a fiatal felnőttek minél több különféle műfajú müpás programról értesüljenek, és otthon érezzék magukat az intézményben. A Müpa célja, hogy mint a világ számos nagy kulturális intézményében, Budapesten is elinduljanak olyan kezdeményezések, amelyek a 18-25 éves korosztály és egy előadóművészeti intézmény közös gondolkodásából születnek meg.