Most vagy soha? – Olimpia Budapesten

A 2024-es magyar olimpiai pályázat megosztja a közvéleményt, és legfőképpen a hazai értelmiséget. Szakkollégiumunk is egy heterogén helyszín ebből a szempontból, egyaránt találkozhatunk a rendezést támogató és az azt élből elutasító álláspontokkal is.

Hogy ebben a fontos kérdésben tisztábban láthassunk a tények szintjén, a Szakmai Team egy teaház keretében meghívta Van der Meer Ágostont, aki a PwC nevű tanácsadó cég projektmenedzsmentért felelős alkalmazottjaként részt vett az olimpiai pályázat kidolgozásában. Ágoston és csapata a MOB által alapított Budapest 2024 Nonprofit Zrt. munkájában segédkezett.

A bőséges szakmai tapasztalatokkal felvértezett előadónk egy látványos diasor keretében mutatta be nekünk az olimpiai pályázatot. Aprólékosan kitért minden részletre, a költségek ismertetésétől kezdve az olimpiai helyszínek bemutatásán át a rendezés előnyeinek és hátrányainak boncolgatásáig. Mint szakértő, úgy gondolta, hogy a 2024-es olimpia megrendezéséből minden valószínűséggel profitálna nemcsak a főváros, hanem egész Magyarország.

Érvelésének alappillérét az a tény jelentette, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság a közelmúltban kiírta az ún. Agenda 2020 programot, mely egy költséghatékony és emberközpontú olimpiát támogató projektként definiálja magát, elvetve az impozáns és feleslegesen fényűző olimpiák múltbéli ideálját. Az időzítés tehát tökéletes – Ágoston véleménye szerint – ahhoz, hogy egy alapvetően kicsi ország, mint Magyarország magához ragadhassa a lehetőséget, hogy otthont adjon a világ legjelentősebb sportrendezvényének. Erre a szempontra a főváros kompaktsága, az olimpiai sikereink mértéke és az anyagi források megléte olyan mértékben ráerősít, hogy akár a két nagy vetélytárssal, Los Angelesszel és Párizzsal  szemben is lehet esélyünk.

Előadónk hangsúlyosan figyelmeztetett arra, hogy egy esetleges olimpia mérhető és nem mérhető hatásai nehezen kiszámíthatóak most. Így, hogy egy minél reálisabb forgatókönyv manifesztálódjék, a kommunikáció és az interakciók bírnak most a legfontosabb szereppel. Éppen ezért kifejezetten kért mindenkit, hogy fogalmazzon meg valamilyen releváns kérdést, melyet érdekesnek talál  a témával kapcsolatban. A lehetőséggel szívesen élt a közönség, s Ágoston néha szakértőként, néha egyenrangú vitapartnerként válaszolt, megadva a lehetőséget, hogy a fokozatos reflexiót felhasználva közösen is közelebb juthassunk az igazsághoz.

Pudleiner Kristóf