Látogatás a Pozsonyi Magyar Szakkollégiumban

Október 27-én ellátogatott kollégiumunk egy kisebb csapata az idén (szeptember 21-én) alakult Pozsonyi Magyar Szakkollégiumba. A szakkollégiumot a Pro Collegio Posoniensi Alapítvány indította, amely kuratóriumának Feledy Botond is tagja. A gratuláció már megtörtént az intézmény megnyitásakor, most a személyes találkozás alkalmával a tapasztalatcserére, ismerkedésre került a hangsúly.

A Pozsonyi Magyar Szakkollégium tagjai az állomáson fogadták kollégiumunk különítményét, hogy bekísérjék őket a történelmi óvárosban lévő szakkollégiumi épületbe, ahol rögtön be is mutatták az épületet; elmesélték, hogy melyik helyiségben milyen szakkollégiumi programot szeretnének majd tartani a későbbiekben, s mindeközben be is mutatkoztak. A körbevezetés során egyre több bentlakó csatlakozott a sétához, amely később városnézéssel folytatódott Pozsony történelmi és modern városrészeiben. A nevezetességek megcsodálása közben sok szó esett a szakkollégiumi életről, az itthoni és az ottani mindennapokról. A kulturális séta után a vacsora élménye is felemelő volt, egy szlovák pubban tradicionális szlovák fogások kerültek az asztalra. A kollégiumba visszatérve még tovább folytatódott a tapasztalatcsere, a látogatás végén pedig meghívást kaptak kollégiumunktól Budapestre.

Zámbó Bianka