kör_logo_fa

JEK-szimpózium a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégiumban

Idén első alkalommal került megrendezésre a JEK, vagyis a Jezsuita Egyetemi Kollégiumok szimpóziuma a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium, a Jezsuita Roma Szakkollégium és a Szegedi Kaszap István Kollégium közös szervezésében.

 

A szimpózium első kerekasztal-beszélgetése azt a kérdést járta körül, hogy mi a szerepe a szakkollégiumoknak a felsőoktatásban. Vendégeink voltak Dr. Dux László, a SZTE ÁOK Biokémiai Intézetének intézetvezetője, korábbi felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár; Dr. Kállai Ernő, a MTA Kisebbségkutató Intézetében a Romakutatások osztályának vezetője; valamint Dr. Pozsár-Szentmiklósy Zoltán, a Bibó István Szakkollégium korábbi igazgatója, aki jelenleg az ELTE hallgatói ügyekkel foglalkozó rektori biztosa.

A kerekasztal-beszélgetés egyik legfontosabb megállapítása az volt, hogy a bolognai folyamat Magyarországon nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A rendszer bevezetésével az (is) lett volna a cél, hogy a hallgatók a korábbinál mobilabbak legyenek, ez azonban a 3+2 éves felosztásban nehezen tud megvalósulni. Ilyen szempontból sokkal jobb lenne egy 4+1 vagy 4+2 éves felosztás. A szakértők kitértek a köz-, illetve a felsőoktatás minőségi helyzetére is. Meglátásuk szerint az általános és középiskolai oktatás minősége olyan mértékben romlott az utóbbi időben, hogy az egyetemi oktatók több esetben szembesülnek alapvető hiányosságokkal a hallgatóknál. A szakkollégium pedig, ami alapvetően a tehetséggondozás intézménye, olyan készségeket is át kell, hogy adjon a hallgatóknak, amelyet adott esetben nem kaptak meg a közoktatásban. A szakkollégiumok másrészt azt a közeget is adják a hallgatóknak, amit régen az egyetem: kapcsolati hálót, közösséget, összetartó erőt, lehetőségeket a látókör bővítésére. A felsőoktatás kapcsán a beszélgetőpartnerek egyetértettek abban is, hogy szükség van a létszámcsökkentésre, főként gyakorlati okokból. A most egyetemre készülő generációk, az egyre csökkenő születési mutatók alapján, ugyanis már az évi 100 ezer fős létszám alatt vannak, az egyetemek és főiskolák azonban 100 ezer feletti férőhellyel gazdálkodnak évente.

Felmerült, hogy vajon az interdiszciplináris, vagy a szakspecifikus szakkollégiumok adnak többet a hallgatóiknak. A beszélgetés mindhárom résztvevője úgy gondolta, hogy az integrált tudás kiemelkedően fontos, az interdiszciplináris intézmények pedig jóval szélesebb perspektívát tudnak nyújtani ilyen téren a szakkollégistáknak.

A második kerekasztal-beszélgetés vendége három sikeres, 30 év alatti fiatal volt, akik saját élettörténetük és karrierútjuk bemutatásával keresték a választ arra a kérdésre, hogy tudást, vagy csak a papírt várjuk a mesterképzéstől. A beszélgetés résztvevői Szent-Varga Bálint, az Időkép.hu alapítója; Hernáth Csaba, a Menjek/Maradjak dokumentumfilm projekt egyik tagja és Barta Dorottya, az Engame Akadémia programkoordinátora voltak.

Mindhárom vendég kiemelte – akik társadalomtudományi, bölcsész-, illetve informatikai végzettségűek voltak –, hogy az egyetemen elvégzett törzskurzusok csupán az alapját adták ismereteiknek. Az egyetemen, vagy egyetem mellett végzett egyéb, többlettudást nyújtó kurzusok és saját maguk önszorgalomból való képzése adta számukra azt a pluszt, amelyből adott esetben jóval többet profitáltak, mint az egyetemi órákból.

Nagy hibának tartják, hogy az egyetem nem tanít olyan alapvető készségeket, amelyekre például egy saját vállalkozáson gondolkodó fiatalnak szüksége lenne; emellett nem növeli az ambíciót, a vállalkozó szellemet, nem – vagy nagyon ritkán – ad csak lehetőséget a kritikai gondolkodásra. A jelenlegi, főleg frontális oktatáson alapuló rendszert meglátásuk szerint mindenképpen fel kellene számolni. Az oktatók nyitottak lennének erre, azonban a keretek egyelőre a magyar felsőoktatásban még nem adottak.

Kiemelték a külföldi tapasztalatok fontosságát. Meglátásuk szerint minél több egyetemistának kellene egyetemi évei alatt egy ideig külföldön tanulnia, majd az ott megszerzett tapasztalatot haza kellene hoznia Magyarországra. Hosszú távon ugyanis csak így indulhat el változás az egész rendszerben. Rossznak és kifejezetten károsnak találták azt az attitűdöt, hogy Magyarországon nem lehet érvényesülni, sikeresnek lenni, hiszen mi sem cáfolja ezt meg jobban, mint az ő példájuk.

A harmadik, utolsó kerekasztal arra a nehéz kérdésre próbált meg választ találni, hogy vajon kifizetődő-e a művészeti, illetve a bölcsészdiploma. A beszélgetésben Hegedűs D. Géza, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, a Színház-és Filmművészeti Egyetem rektora; Losonczi Eszter művészettörténész, a Vízválasztó Vizuális Oktatási Alapítvány alapítója; valamint Muntag Lőrinc, a Zenekép Csoport tagja vettek részt.

A vendégek a művészetoktatás legfőbb erősségét abban látták, hogy az egyetemek, főiskolák tömegképzésével szemben a művészetoktatásban a személyre szóló, egyes emberre koncentráló képzés érvényesül. Egyfajta elitképzésként is felfogható ez, amely a művészeti pályát választó fiatalok számára hatalmas nagy előny. A művészetoktatásban tehát egyfajta tutorális rendszer érvényesül, amely így minőségi szempontból mindenképpen többet tud nyújtani, mint a tömegesedő felsőoktatás.

Kiemelték továbbá, hogy nagyon fontos a művészeti képzés interdiszciplináris volta. Egyre több és több olyan alkotócsoport jön létre, amelyek például a képzőművészet és a komolyzene egyesítésére tesznek kísérletet. Ezek a kísérletek megannyi új látásmódot kínálnak és rendkívül hasznos kezdeményezések. A művészetoktatás legnagyobb erényében a beszélgetőpartnerek azt látták, hogy mind a művészeti, mind pedig a bölcsészoktatás folyamatosan reflektál a társadalomra. Ezért van szükség rájuk, hogy türköt tartsanak a mindenkori társadalom felé.

kör_logo_fa