Makk János Legyen szó bármilyen szent vagy profán cselekményről, lezárttá és megáldottá igazán csak a hálaadással válik. Hiába telt el tehát négy hónap azóta, hogy az utolsó csapatot is fölsegítettük a vonatra a tizenharmadik Gyökerek Tábor utolsó napján, küldetésünk ténylegesen csak múlt hét pénteken vált lekerekítetté. Ekkor tartottuk ugyanis – hagyományainkhoz híven – a hálavacsoránkat, ahol megvendégeltük mindazokat, akik támogatásukkal nélkülözhetetlen segítséget nyújtottak a tábor sikeres megszervezéséhez. Hozzájárulásuk révén idén júliusban ismételten Magyarországon táboroztatott egy nagy csapat határontúli, nehéz sorsú magyar gyereket egyetemista fiatalok egy maroknyi csoportja, akik közül jó páran Szakkollégiumunk jelenlegi vagy volt lakói. Az egy héten át tartó tábor során a résztvevők keresztül-kasul bejárták Budapestet, annak környékét, illetve eltöltöttek egy délutánt a Balatonnál is. A mozgalom célja, hogy megerősítse azokat a kötelékeket, amelyeket a határ megosztó vonala gyengíteni látszik.
A programsorozat végén a búcsúzó gyerekek sírva köszönnek el egymástól és tőlünk. Szemükből, szavaikból, öleléseikből olyan erő fakad, mely a következő évben is részvételre sarkallja az itthoni segítőket. Ebből az érzésből szerettünk volna minél többet átadni azoknak, akik személyesen nem tudnak ott lenni a táborban, de a közös ügyért évről évre velünk karöltve harcolnak. Isten fizesse meg Nekik jóságukat!
