Gyökerek tábor beszámoló

Egész évben vártam a Gyökerek tábort, nem hiába. Július elején 34 gyerek jelenlétében aranyozhattuk be a nyári szünet első napjait. A tábor előtti napokban megfeszítetten dolgoztunk azon, hogy minden időben a helyére kerüljön, s mire megérkeznek a gyerekek a lehető legnagyobb mértékben rájuk tudjunk figyelni. Mindannyian különböző élethelyzetből érkeztünk, hogy közösen, hasonlóan szép élményeket éljünk meg.

A gyerekek közül volt, aki már hajnalban megérkezett, de a csapat csak délután egészült ki, hogy a tábornyitó szentmisével és sok-sok játékkal összekovácsolódjon a csapat. Ezt követően napról napra többet láttunk Budapestből, Magyarországból, egyre jobban megismerhettük egymást, s így azokat a helyeket is, ahonnan a gyerekek érkeztek: Erdélyt, Délvidéket és Kárpátalját. Különösen jó élmény visszatérő táboroztatóként látni a gyerekeket újra és újra, ahogy megismerik ugyanazokat a helyeket, ahogy felszabadultan játszanak a Balatonban, vagy egymást biztatják a bringó-hintón, hogy sikeresen megelőzzék a mellettük elhaladó táborozókat. 

Ez alatt az egy hét alatt nem csak a gyerekek kapnak sok szép, új élményt. A táboroztatók legalább olyan sok élményt és felöltődést kapnak a gyerekektől. A táborra visszagondolva erőt tudunk meríteni a mindennapokhoz és a feladatunkhoz: Tegyetek jót, mert tudtok!

Kampits Bence