Fergeteges volt a III. Szent Ignác Álarcosbál

2016. április 8-án harmadik alkalommal rendeztük meg már hagyományosnak számító álarcosbálunkat. A rendezvényre meghívtuk az összes budapesti szakkollégium hallgatóját, öregdiákjainkat és barátainkat. A helyszín a kollégiummal szomszédos Párbeszéd Háza volt, melynek nagytermében táncoltunk, egy kisebb termében pedig a csendes beszélgetésnek biztosítottunk lehetőséget.

 

Herbert Áron, a bált szervező Külügyi Team vezetője szerint a bál sikeres volt. Azzal, hogy a számos résztvevővel együtt megünnepeltük a többi szakkollégiummal való összetartozásunkat, már elértük célunkat. Összesen mintegy kétszázötvenen jelentkeztek be a regisztrációs pultnál, és a szervezők szerint a legtöbben nemcsak beugrottak, hanem hajnalig maradtak ismerkedni, beszélgetni és táncolni. A legtöbben más szakkollégiumokból érkeztek, de szép számmal jelentek meg öregdiákjaink is, és volt, aki a SZIK délutáni programja, a szimpózium után maradt velünk ünnepelni.

Nagy kihívás volt a bál minden részletére odafigyelni, hiszen aznap a szakkollégistáknak összesen 16 órán keresztül kellett helytállniuk a szimpózium előkészületeit és a bál utáni elpakolást is beleszámítva. Azon túl, hogy a vendégeink jól érezték magukat, arra is büszkék vagyunk, hogy folyamatosan volt 3-4 szakkollégista, aki a helyén volt, és tette a dolgát – értékelt Áron.

A bálról készült képek megtalálhatók Facebook-csatornánkon. Ezúton is köszönjük a szervezést a szervezőknek, és a részvételt a résztvevőknek. Találkozzunk jövőre ugyanitt!

Bárdos Dávid, 2016.04.15.