Kampits Bence El a multikkal? Kié a magyar föld? Merre tovább, Európa? Többek között e kérdések köré rendeződött május 14-én a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium által szervezett kerekasztal-beszélgetés, ahol Morvai Krisztina, a Jobbik, és Meszerics Tamás, az LMP EP-listavezetője beszélgettek arról, hogyan képzelik el munkájukat az Európai Parlamentben – amennyiben bekerülnek.
Az eseményre meghívást kapott a többi párt listavezetője is, de sajnos különböző okokra hivatkozva Morvain és Meszericsen kívül más nem jött el az eszmecserére.
A két képviselő-jelölt sok kérdés felvetésének szükségességében egyetértett. Például abban, hogy az Unió jelenlegi működése abszolút átláthatatlan. Sok olyan intézmény, tárgyalás, szerződés van, amelyek mögé egyáltalán nem lehet belátni, holott ez nagyon fontos lenne. Erre példa Morvai szerint a csatlakozási szerződésünk is, amit szerinte felül kell vizsgálni – ő, többek között, erre építi az esetleges jövőbeli munkáját.
Az átláthatóságra törekvés mellett Meszerics Tamás elvben nem vitatta a Jobbik programjának bevezetőjében megfogalmazott állítást: „két értékrend áll szemben egymással. Az egyik a nagytőke, a multinacionális vállalatok és a bankok értékrendje, a másik a munkavállalóké, kisvállalkozóké, kisgazdáké”.
Két kérdéscsokor alakult ki a téma körül.
A vitapartnerek abból a hipotézisből indultak ki, hogy a multik jelenlegi működése Magyarországon nem megfelelően szabályozott. Meszerics arról beszélt, hogy mivel nincs EU-s szinten minimális közös munkajogi, bér- és adószabályozás, a nemzetállamok saját maguk válogathatnak, milyen gazdasági környezetet alakítanak ki határaikon belül, ami bizony ahhoz vezet, hogy egy-egy kormány akár a munkajogból is lefaraghat annak érdekében, hogy a nagyvállalatok az adott országot válasszák. Morvai szerint léteznek ugyan ilyen közös normák, azokat mégsem tartjuk be, illetve azt tette hozzá, hogy ő úgy gondolja, mi, magyarok meg tudjuk termelni azt, amire szükségünk van, a globális versenyből semmi előnyünk nem származhat. Így a minél nagyobb integráció helyett a minél nagyobb önállóságra kéne törekedni.
Ennél a pontnál a hallgatóban, olvasóban jogosan merülhet fel a kérdés, hogy természetesen cselekedni kell ebben a z ügyben, de ha nem a multik és nagyvállalatok, akkor ki fog komoly beruházásokat megvalósítani Magyarországon? Hogyan fogunk fejlődni, ha nem a külföldi tőke felhasználásával? Morvai Krisztina ráadásul azt is kiemelte, nem igaz, hogy az uniós források nélkül ma nem tartana sehol az ország. Véleményem szerint azonban mindkét tényezőre szükség van. Az, hogy a rendszer nem működik tökéletesen (munkajogi hiányosságok, erős lobbitevékenység EU-s szinten), nem jelenti azt, hogy elvetendő. Nem hiszem, hogy jelen pillanatban Magyarország kizárólag önerőből képes lenne komoly gazdasági növekedést produkálni. Hozzáteszem, a Jobbik listavezetője is kiemelte azt, hogy Magyarország komparatív előnye a termőföldeken történő minőségi termelésben rejlik. Ha már komparatív előnyről beszélünk, akkor elismerjük, hogy nem minden esetben hatékony egy országnak saját magának előállítani a szükséges termékeket, hanem éppen a komparatív előnyök miatt érdemes külkereskedelemben gondolkodnia.
Meszerics hangsúlyozta, hogy az Európai Unió alapvetően gazdasági, és nem politikai szerveződés, így a tőke logikáját követi. Ebből kiindulva a beszélgetés hallgatójaként az a vélemény alakult ki bennem, hogy sokkal inkább a kettőt, a nagytőke és a helyi gazdaság hatékonyságát kellene egy szintre hozni, nem pedig az egyiket preferálni. Magam sem hiszek a multik mindenhatóságában, sőt, Morvai Krisztina álláspontjával teljesen egyetértek: a pénz- és profitközpontúság helyett az ember- és közösségközpontú gondolkodást kellene erősíteni. De nem azért, hogy ez utóbbi emelkedjen feljebb, hanem azért, hogy egyensúly alakuljon ki a kettő között.
Nagyon erősen jelen volt a teljes beszélgetés ideje alatt, és szintén kapcsolható az önállóság kérdésköréhez a magyar föld témaköre. Morvai Krisztina többször is hangsúlyozta, hogy többek között azért is felül kell vizsgálni a csatlakozási szerződésünket, hogy a magyar föld helyzete rendezve legyen. Kategórikus véleménye szerint magyar föld külföldi kézbe nem kerülhet. A termőföldnek a helyi emberek megélhetését kell biztosítania, és ez csak úgy érhető el, ha a magyar föld magyar állampolgárok birtokában van. Meszerics szerint azonban más utat érdemes járni. Kiemelte, hogy az LMP célja azt elérni, hogy a föld kerüljön ki a szabad piaci áramlás alól. Emellett nem a gazda nemzetiségét firtatná, hanem a birtokkoncentrációra összpontosítana. Az nem földrablás, ha külföldiek birtokába ugyan nem kerül magyar föld, de létrejönnek magyar nagybirtokok? – tette fel a kérdést. Ő inkább azt szorgalmazná, hogy az egyébként kevésbé produktív mezőgazdaságot engedjük bevonni technológiai és művelési fejlesztésekbe, akár külföldieken keresztül is.
Idő hiányában sajnos kevés esett szó az európaiság mibenlétéről. Bár Morvai álláspontját erről ismerhetjük korábbról is, miszerint közös európai értéknek ő elsősorban a polgári demokráciát tartja, azonban ebben a kérdésben vita, mélyebb kifejtés nem történt. Fontosnak tartottam volna, hogy legyen rálátásunk arra, miként gondolkodnak azok az emberek az európai értékrendről, identitásról, akik az Európai Parlamentbe készülnek. Főleg annak tudatában, hogy a Jobbik korábban nem egyszer pengetett már euroszkeptikus húrokat is, illetve, hogy bizonyos kutatások szerint a magyar politikai elit és a magyar lakosság is átlagon felül kötődik Európához.
Összességében úgy gondolom, tartalmas, értékes vitának lehettünk tanúi. Láttunk együtt-gondolkodást, vélemény-különbözést. Ez a műfaj nagyon jó lehetőséget teremt arra, hogy tájékozódjunk azokról az irányokról, amelyek mentén majdani képviselőink gondolkoznak – csak sajnálhatjuk, hogy rajtuk kívül más párt képviselői nem vettek részt a párbeszédben.
Szebellédi Áron szakkollégista írása