Bárdos Dávid Feledy Botond öt éven át volt a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium rektora. A tavaszi szemeszter végén lemondott tisztségéről, a széket pedig Sárvári Balázsnak, a szakkollégium szakmai vezetőjének adta át. Szeptembertől a szintén jezsuita Társadalmi Reflexió Intézetet vezeti, amely küldetése a társadalmi igazságosság előmozdítása a tényalapú párbeszéd támogatásával, illetve az egyházkép formálása Magyarországon. Szeptembertől az Intézet feladatai közé tartozik majd a Jezsuita Egyetemi Kollégiumok (JEK) hálózatának koordinálása is, vagyis Botond továbbra is szoros kapcsolatban marad a Szent Ignáccal. Az elmúlt öt évről és jövőbeni feladatairól kérdeztük.
Az évzáró Te Deum ünnepségen találkozhattak a szakkollégisták utoljára Botonddal. Mi történt azóta? Hogyan készült az új feladatokra a nyár folyamán?
Új tartományi vezetés van, akikkel nyáron már együtt dolgozhattunk. Nemcsak új Provinciálisunk van, de a konzultus is átalakul, az egész döntéshozatal formálódik. A Társadalmi Reflexió Intézet szárnyai alá került például a Jezsuita Egyetemi Kollégiumok (JEK) koordinálása is. Ami így kikerül a Szent Ignác kötelékéből és a szakkollégiumoktól független entitás lesz.
És a Szent Ignácban? Megtörtént a rektori szék átadása-átvétele?
A szakkollégium szempontjából mindig izgalmas kérdés, hogy a régi vezető és az új vezető hogyan tud az intézmény szempontjából a legjobban együtt dolgozni. Annak a híve voltam, hogy legyen egy tiszta pillanat, amikor átadjuk-átvesszük a vezetést, hogy egyszerre csak egy aláírója legyen a SZIK-nek, ne legyen párhuzamos vezetés. Ez szeptember 1. volt. A nyáron még nálam volt a stafétabot, de már készültünk az átadásra. Illetve Balázst már az elmúlt hónapokban bevontuk a „SZIK legmélyebb bugyraiba”, hogy lássa, mi történik.
Sárvári Balázs már tavasszal készült rá, hogy ő lesz a rektor szeptembertől?
Több nyitott forgatókönyv volt, mindez egy provinciálisváltás közepette. Mindenképp tudtuk, hogy Balázst bevonjuk, de a pontos dátum csak egy későbbi döntés eredménye. Csak az utolsó hetekben dőlt el, a provinciális bevonásával és beleegyezésével.
Azt mondta leköszönő beszédében, hogy extenzív növekedés jellemezte a kollégiumot az elmúlt öt évben, Sárvári Balázzsal pedig egy intenzív szakasznak kell jönnie. Mit jelent ez pontosan?
A belvárosi beköltözés utáni időszakban, amikor én átvettem a kolit 2012-ben, akkor prioritás volt a kifelé nyitás: hogy kihasználjuk a belvárosi helyszínt, hogy körül vagyunk véve keresztény és nem keresztény szakkolikkal, hogy újra erős szerepet tudjon játszani a SZIK a szakkollégiumi mozgalomban, az Interkollban. Létrejött a JEK, az öt jezsuita szakkollégium együttműködése, a szlovén jezsuita kollégisták elkezdtek eljárni hozzánk, a szlovákokkal Ivánkán kiváló kapcsolat alakult, indult egy magyar szakkoli az inspirációnkra Pozsonyban. Ezek mind extenzív intézkedések, a kapcsolatrendszerünk bővítése.
Ez egy nagyon szép, építkező szakasz volt, amely az előző 20-25 év eredményeire tudott építeni. Most teremtettünk egy gyűrűt a SZIK planéta körül. Ugyanakkor a bolygót is ápolni kell, nem kérdés. Valahol belső dinamikája is minden intézménynek, de még a pápaságnak is talán, hogy különböző vezetők vagy vezetői stílusok váltják egymást. Reménykedem abban, hogy Balázs, az utódom egy olyan vezető tud lenni, aki bátran tud koncentrálni a belső intenzív közösségépítésre, hiszen a generációk közti különbségek gyorsabb ütemben mutatkoznak, ki kell dolgozni a szakkollégiumi alkalmazkodás modelljét erre is.
Sokat bővültek a SZIK kapcsolatai az elmúlt öt évben. Mikre a legbüszkébb ezek közül?
Sok kapcsolat önmagában is nagyon értékes. Velünk volt például Sólyom László az egyik díszvacsoránkon, tudtunk olyan kínai konferenciát szervezni, ahová kínai cégek, kutatók jöttek el, de Henri Boulad SJ vagy Csíkszentmihályi Mihály is leült velünk beszélgetni. Személy szerint nagyon nagyra értékeltem Peter Rozic szlovén jezsuita, a maribori szakkollégium alapítójának barátságát, vele egy nagyon jó munkakapcsolat tudott kialakulni. És még sorolhatnánk.
De nem is az egyes kapcsolataink, hanem a spektrum a legizgalmasabb. A díszvacsoráinkon is látszott, hogy nagyon különböző embereket tudtunk szerencsére megszólítani, és örülök is, hogy nem lehetett minket könnyen beskatulyázni. Orbán Viktor miniszterelnöktől az ellenzéki vezetőkig mindenki járt és járhatott nálunk.
Voltak olyan kapcsolatok, amik felé különösen nyitottunk?
Azt tartottam nagyon fontosnak – és részben ez is volt a misszióm lényege, amit Forrai Tamás provinciálistól kaptam –, hogy nemzetközi térben helyezzük el a szakkollégiumot. Ez részben versenyelőny a Szent Ignácnak, hiszen nincs Magyarországon olyan szakkollégium, amelyik ekkora hálózattal rendelkezik. Részben pedig annak a jezsuita missziónak az eleme, hogy ne saját magunkhoz méricskéljük magunkat, hanem amikor többre, jobbra törekszünk, akkor lássuk, hogy mások hogy csinálják. Így tudatosabb döntéseket tudunk hozni: ha ezt náluk így lehetett, akkor vajon lehet nálunk is? Látjuk mások működését és tükröt állítunk magunk elé.
Szállóige lett a szakkollégiumban, hogy mi egy üvegfalú homokozó vagyunk. Hogyan született ez a hasonlat?
Egy jó hangulatú DB-vezetőségi ülésen (diákbizottsági-vezetőségi ülésen) dobáltuk meg egymást ezzel a szóképpel. Előfordult, hogy fáradtságunkat kezelendő Pólya Viktorral egymást a legkülönbözőbb hasonlatokkal és szóképekkel kínáltuk meg, amit a munkatársak persze nem mindig díjaztak. Viszont nagyon alkalmasak voltak arra, hogy megragadjanak a membránon, így született egy pár hasonlat, mint a „Hostel-tábla” vagy éppen ez az „üvegfalú homokozó”.
Mit jelent pontosan ez a kép?
Ennek a hasonlatnak a kontextusa a SZIK mint modellintézmény volt. Mi nem csak a saját homokvárunkat építgetjük, hanem felelősségünk van abban, hogy úgy hozzuk létre az intézményt, hogy az modulokban újrahasznosítható legyen bárki számára, aki szakkolit akar alapítani. Ez az extenzív szakasznak egy különösen dinamikus része volt, amikor szlovénokkal beszélgettünk, pozsonyiakkal beszélgettünk, később erdélyiekkel beszélgettünk.
Egy olyan SZIK-et szerettünk volna létrehozni, ami az egyházi szakkollégiumi mozgalmon belül meghatározó tud lenni. Mi nyugodt tempóban építkezünk, más szakkollégiumok meg példaként tekinthetnek ránk. Hogy látható legyen kívülről, hogy mit csinálunk, de eldönthessék, hogy azt a bástyát akarják, ezt a falat viszont ők máshogy építenék. Vagy azt a dombot egy kicsit arrébb tennék. És ez teljesen rendben van. Az öt jezsuita szakkollégium is öt teljesen különböző szerkezetű intézmény a JEK-en belül, és ezzel nincs is baj.
Többször szóba jöttek már a jezsuiták. Milyen a jezsuitákkal együtt dolgozni?
Van rengeteg aspektus, ami az ő felkészülésükből, tanulásukból, jezsuitává válásukból fakadóan egészen különleges. Mi laikusok ezzel nem tudunk versenyezni. Az az idő, amit ők arra tudnak szánni szerzetesként, hogy fejlesszék a saját rendi, társaságbeli vízióikat, gondolkodásukat, módszert, reflexiót, kontemplációt – felbecsülhetetlen. Amennyit ebből visszakaphatunk a saját intézményeinkre nézve, az nagyon értékes. Gondolatok, kritikák, észrevételek, amit úgy fogalmazunk általában, hogy a jezsuita karakter. Mégiscsak egy ötszáz éves Társaságról van szó! Forrai Tamás tartományfőnök atya rengeteget tett azért, hogy a provincián belül és azok között is tudjunk tapasztalatot szerezni, partnerségeket építeni a többi jezsuitával és jezsuita művel.
Mit jelent az egyáltalán, hogy jezsuita intézmény vagyunk?
Hogy mennyire nehéz erre válaszolni, azt a jezsuita generális atya római kérése is mutatja a 28 észak-amerikai jezsuita egyetem felé. Egy teljes éves önvizsgálatot kért, hogy mindenki mondja meg, ki mitől jezsuita. Jelentős eltérések vannak már a 28 intézmény között is a megvalósításban és az igényekben. Nagyon eltérő módon tudják ezt kezelni. Biztos, hogy ebben itthon, egy ilyen pici rendtartományban Közép-Európában negyven év kommunizmus után nekünk is más elképzeléseink vannak, mint a világ más részein. És az a jó, hogy engedik, hogy különböző válaszokat adjunk. Ami a praktikus szintet jelenti, kitüntetett helye van a SZIK-nek, hiszen van saját dedikált kollégiumi lelkésze. Ez egy óriási dolog ismerve a jezsuiták leterheltségét.
Nekünk mik lennének a válaszaink a Generális atyának?
Ezt nekünk is évről évre meg kellett keresni, a Provinciálissal egyeztetni. Nincs egy olyan egyszerűsített könyv, amit ki tudunk csapni, hogy „na, ha ezt elolvasod, akkor már fogod tudni”. Nyilván lehet és kell tájékozódni a rendi és szakkollégiumi, a tehetséggondozásra vonatkozó irodalomból akár, de azt meg kell tudni tanulni alkalmazni 2017-2018 Magyarországán. És ez iszonyatosan nehéz. Keresni kell, és biztos, hogy lesznek aktuális válaszok.
Leköszönő beszédében azt is említette, hogy nagyon sokat tanult a szakkollégistáktól rektorként. Miket tanult tőlünk?
A legintenzívebb munkakapcsolatom DB-elnökökkel volt, és olyan projektvezetőkkel, akik rászoktak arra, hogy bejárjanak az irodába. A DB-elnökök stílusa is egészen sokat adott. Volt DB-elnök, akivel irodai körülmények között – mindketten visszafogottan, de határozottan és rendkívül hatékonyan – tudtunk kommunikálni, és stílusban és emberismeretben ezt kellett fejlesztenünk. Volt akivel csak a Loyola Caféban tudtunk értelmesen beszélgetni leves és egy pohár bor mellett. Tehát emberismeret rengeteg volt, és a work-flow, hogy a századik email helyett felhívod a DB-elnököt, és minden jó lesz. De kíváncsiságot és lelkesedést, közösségi összetartást bőven lehetett tanulni minden egyes szakkollégistától, öregdiáktól, ahogy sokaktól a feladatok iránti alázatot és áldozathozatalra való hajlandóságot. Bár minden egyetemista szakkollégista lehetne!
A másik oldalról azt mondhatnám, hogy az egész szakkollégiumi vezetőségi tapasztalat egy folyamatos krízismenedzsment és változásmenedzsment. Felfoghatatlan dinamika az, hogy a 60 fős szakkoli tagságának negyede kb. lecserélődik évente, hiszen 15 főt veszünk fel, 15-en körülbelül végeznek tanévenként. Ez azt jelenti, hogy minden évben egész új igényeket is láttunk, miközben az intézményi tapasztalatot is át kellett tudni adni és ennek a struktúráját fenntartani.
Mik voltak konkrétan, amiket a DB-elnököktől tanult?
A SZIK-ben egy nagyon szép hallgatói felelősségbővítés jegyében zajlott az elmúlt öt év, aminek a legutóbbi DB-elnök, Sipka Bence egy szimbolikus pontja volt a maga szervezetfejlesztői attitűdjével. Igényelte például az önálló teamköltségvetést, hogy adjuk meg ebben is a fejlődési lehetőséget a hallgatóknak. Önálló ötletekkel jött és tudott változtatni egy csomó mindenen. Pólya Viktor DB-jének is megvolt ebben a szerepe, akik annyiféle új dolgot be tudtak hozni a pulóverektől és gadgetektől kezdve a teamrendszerig és az éves bálunkig. És ugyanígy az összes DB-nek megvoltak a maga vívmányai, Tóth Tomi új SZMSZ-e vagy Szebellédi Áron elnyűhetetlen alapos menedzsmentje.
A vezetői alázat tanulásának ezek a tökéletes lépcsői, hogy az ember minden új ötletet be tudjon fogadni, sőt inkubálni és locsolgatni tudja az ötletládát, hogy jöjjenek ezek a gondolatok. Azt hiszem, hogy egy olyan iroda voltunk öt évig, amivel tudtunk ezekhez alkalmazkodni. Nemcsak beszélni, hanem megélni a szubszidiaritást egész felemelő élmény, amikor ránézünk egy vibráló intézményre.
Mi lesz a szakkollégiumunk szerepe a következő években?
Azok a kérdések nem jutottak tovább informális beszélgetéseknél, hogy merjük-e radikálisan újragondolni a szakkollégiumiságot. Egy tehetséggondozó multidiszciplináris jezsuita intézmény vagyunk – de mi által váltható be a küldetés? Hogy tudunk jobban bekapcsolódni a nemzetközi vérkeringésbe? Hogyan tudunk az értelmiségi szerepre embereket jobban felkészíteni? Melyek a felkészültség mai kritériumai? Hogyan szolgáljuk ezzel az országot, hogyan erősítjük meg az értékeinket? Ezek néha nagyon különböző válaszokat igényelnek a magyarországi lokáció miatt, néha vannak univerzális érvényű válaszok. Ezeket az alternatívákat pedig magunknak kell kidolgozni, erre szükséges lesz időt és energiát szánni a következő időszakban, nagy bátorság mellett, hogy ne féljünk a változtatástól.
Ezek lesznek az intenzív szakasz feladatai?
Bizonyos dolgokat nagyon meg tudunk újítani, akár évente finomhangolunk. Mégis, amikor az intézmény teljes egészéről van szó, akkor vannak korlátai a belső vitának. Egy orvos aligha fogja azt mondani, hogy orvosokat ne vegyünk fel. Egy fenntartói, egy JEK-es vagy egy nemzetközi szint tud ennek igazi löketet, impulzust adni. Az állami szektor után a világon a jezsuiták tanítják a legtöbb gyereket. Ez a hálózat kiaknázásra vár. Mi ebben tudnánk jók lenni. Ez áll most előttünk az intenzív szakasz kihívásai mellett.