• Magyar
  • English
  • Deutsch

Lelki életünk

Varga László

varga_laszlo.jpg

Varga László vagyok, ’78-as évjáratú. A kisalföldi Babóton neveltek szüleim húgommal együtt.
Soproni gimnáziumi évek után jelentkeztem győri egyházmegyés szeminaristának.

A Jezsuita Sziget

image002.jpg

A Jezsuita Sziget a jezsuita rend és a Párbeszéd Háza  programsorozata, amely szeptember 16-25. között kerül megrendezésre. A programsorozat első, nyitó rendezvényén a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium diákjai is részt vesznek, versszavalással és rövid énekszám előadásával. A nyitó esemény helyszíne a Loyola Café, amely a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium épületének földszintjén helyezkedik el a Párbeszéd Háza mellett, a belvárosban, a Horányszky utcában.

Loyolai Szent Ignác (1491-1556)

Szent Ignác

Minden ember életében sokat számít, hogy milyen emberek a szülei. Szerzetesrendek esetén is az alapító élete nagy jelentőséggel bír. Az ő élete alapvető modell mindenki számára, akik az általa alapított közösségben élnek. A jezsuita rend karizmája valamiféleképp bele van írva annak az embernek az életébe, akit Isten először hívott meg.  Ki is ő?

Lelki élet a Szent Ignác kollégiumban - a lelkészek szemével

Koronkai Zoltán

Varga László rendtársammal együtt lelkészkedünk a kollégiumban. Lelkészi tevékenységünk célját úgy tudnám megfogalmazni, hogy segíteni szeretnénk a diákokat abban, hogy felnőtt keresztény hitre jussanak el: növekedjenek az Istennel és egymással való személyes kapcsolatukban, a hit megértésében és a szűkebb és a tágabb közösség iránti felelősség vállalásban.

Koronkai Zoltán

Koronkai Zoltán jezsuita szerzetes vagyok. 1972-ben születem. Esztergomban nőttem fel, majd a Műszaki Egyetemen tanultam és 1990-ben villamosmérnök lett belőlem.

Magis találkozó

Magis 2011.

Idén az ifjúsági világtalálkozó Spanyolországban, Madridban kerül sorra. Szerte a nagyvilágból fiatalok százezrei jönnek össze Péter utóda, Benedek pápa felhívására, hogy találkozzanak Vele, egymással és  mindenekelőtt Jézussal. Fantasztikus lehetőség ez hitünk elmélyítésére, az Egyház szépségének megtapasztalására. Színes ünneplés, felejthetetlen élmények.