Azok számára, akik később non profit, akár for profit pr-re, óhajtanak szakosodni, éppúgy hasznos bevezetés, mint azoknak, akik a média (írott vagy elektronikus sajtó) felé orientálódnak, hisz mind a támogatók, mind a támogatandók felől megközelítjük a témát, mind pedig a közvetítő szerepét vizsgálva. Ajánlom főleg mindazoknak, akik civil szervezetekben dolgoznak, vagy óhajtanak dolgozni, illetve, akik a kultúrában, az egészségügyben és az oktatásban szükségszerűen rá lesznek szorulva intézményeik finanszírozására, hogy támogatókat találjanak, és hogy ezt minél szakszerűbben és minél hatékonyabban tegyék.